Dombóvári dominancia

A Dombóvár és a Zalaegerszeg az első mérkőzésen izgalmas tripladobópárbajt vívott egymással, és most is hasonlóan nagy küzdelemre lehetett számítani. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a mintegy ötven zalai szurkoló már percekkel a kezdő sípszó előtt lelkesen buzdította csapatát, sőt a bemutatás alatt konfettizáporral dolgoztatta meg a pályát tisztító gyerekeket. Anthony Dill duplája után aztán rákezdett a dombóvári kemény mag is, sőt amikor az amerikai légiós megszerezte csapata hetedik és nyolcadik pontját, az egész csarnok izzani kezdett – 8–0-s rohammal kezdett ugyanis a DKC. Calvin Watson büntetői révén a negyedik percben szerezték első pontjaikat a vendégek, ám az első meccsen látott pontzuhatag, úgy tetszett, ezúttal elmarad. A rohanás viszont nagy volt már a hatpontos hazai előnynyel záruló első negyedben is.

A második játékrészben folytatódott a zalaiak pontszegény játéka – a rendkívül szoros hazai védekezéssel szemben nem találta az ellenszert a ZTE. Ennek, illetve a remek mezőnybeli dobószázaléknak köszönhetően (82%) a nagyszünetben tizenkét pont volt a Dombóvár előnye, és a játékban is egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült.

Hiába volt a tizenöt perces szünet, az addigi forgatókönyv semmit sem változott a pihenő után – a vendégek csak erőlködtek, külső dobásaik nem sikerültek, a palánk alatti területet pedig uralta a Dombóvár. Ez a tendencia csak tovább fokozódott miután az egerszegi Srdjan Helbich a 25. percben begyűjtötte negyedik faultját is, így Völgyi Péter, a vendégek edzője kénytelen volt a kispadra ültetni a horvát centert. A bíróknak nem volt könnyű dolguk, hiszen folyamatosan csépelték egymást a játékosok, és félő volt, hogy előbb-utóbb elszabadulnak az indulatok – vagy a pályán, vagy a lelátón, ahol a vendégszurkolók dulakodtak a helyi biztonsági erőkkel. A csetepaté végül elmaradt, a dombóváriak pedig elégedetten állapíthatták meg, hogy csapatuk remek játékkal egyenlített.