Hatszázmillió forint a tét

Vágólapra másolva!
2009.04.30. 01:10
Címkék
Szinte biztosra vehető, hogy a következő szezonban a Duna Televízió mellett az RTL Klub is közvetít NB I-es mérkőzéseket – írtuk lapunk szerdai számában. A Magyar Labdarúgó-szövetség és a kereskedelmi csatorna vezetői hetek óta tárgyalnak. Az RTL Klub már megtette ajánlatát, a Duna Tv továbbra is közvetítene – információnk szerint összesen hatszázmillió forinttal is gazdagodhatnának a profi klubok –, és a kereskedelmi televíziónál már csak az MLSZ vezetőinek válaszára várnak.

Habár aláírt megállapodás egyelőre nincs, egyre biztosabb, hogy a 2009–2010-es szezonban az RTL Klub (illetve a kereskedelmi adóhoz tartozó Sport Klub és Cool Tv), valamint a Duna Televízió sugározza az NB I-es mérkőzéseket. Szerdai lapszámunkban már beszámoltunk róla, hogy a tárgyalásokon a Magyar Labdarúgó-szövetség részéről Kisteleki István elnök és a profi ad hoc bizottság vezetője, George F. Hemingway vett részt. A Bp. Honvéd tulajdonosa – akinek oroszlánrésze van a korábbinál jobb anyagi kondíciójú szerződés létrejöttében – lapunknak új információkkal szolgált a tárgyalásokról.

„A hír igaz, tárgyalunk az RTL Klub vezetőivel – mondta érdeklődésünkre George F. Hemingway. – Aláírt megállapodásunk viszont egyelőre nincs. Bonyolult tető alá hozni a szerződést, előbb a tulajdonosoknak, majd a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének kell jóváhagynia, és csak ezt követően lehet végleg aláírni a papírokat.”

A tárgyalás tényét az RTL Klub részéről Héder Barna, a sportosztály vezetője is megerősítette.

„Valóban tárgyalunk a szövetséggel, de ennél többet egyelőre nem tudunk mondani –mondta Héder Barna. – Ha jól tudom, az érintetteknek a szerződés aláírásához több rostán is át kell vinniük a megállapodás részleteit. Értesüléseim szerint George F. Hemingway pénteken külföldre utazik, de a jövő héten felgyorsulhatnak az események. A következő lépés az övék, mi várjuk, hogy megcsörrenjen a telefonunk.”

Információnk szerint az egyezkedés hetek óta tart, a felek már többször is asztalhoz ültek a részletek finomítása érdekében, az RTL Klub pedig már ajánlatot is tett az MLSZnek. Amint beszámoltunk róla, a jövőben a közvetítési díjakból 440 millió forinttal gazdagodhatnak a magyar profi klubok, és ha figyelembe vesszük, hogy ez az összeg ebben az évben összesen 190 millió forint volt, azt mondhatjuk, Kisteleki István és George F. Hemingway jó üzletet köthet a televíziós társasággal.

Lapunk információja szerint az sem elhanyagolható, hogy a televíziós közvetítések jóvoltából az úgynevezett hozzáadott reklámérték is növelheti majd a csapatok bevételét, s így a végső összeg elérheti a hatszázmillió forintot. Az RTL Klubon szombatonként, a Forma–1-es közvetítés előtt kerülne képernyőre a kiválasztott NB I-es meccs.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
2 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
4 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik