Százszázalékos az MKB

2009.04.29. 00:58
Címkék
Sikersorozatának új állomásához érkezett a Veszprém, amely százszázalékosan zárta a bajnoki alapszakaszt.

Bármi lesz is a bajnokság végeredménye – várhatóan a címvédő, MK-győztes MKB Veszprém és a trónkövetelő Pick-Szeged (netán a Dunaferr) küzdhet az aranyért –, ennek az idénynek a hőse kétségtelenül a veszprémi együttes.

„Drámai hónapok állnak mögöttünk mind sportszakmai szempontból, mind a magánéletünket és a klubban történteket illetően – hangoztatta az alapszakasz rövid értékelésére kért Mocsai Lajos. – A sport történetének egyik legtragikusabb eseményére, Marian Cozma meggyilkolására életünk végéig emlékezni fogunk. Ugyanakkor csoda volt, ahogyan az együttes Dejan Perics csapatkapitány vezetésével, példamutatásával, valamint a szurkolók támogatásával pozitív energiákat és érzelmeket tudott mozgósítani, hogy feldolgozza a feldolgozhatatlant, s összekapaszkodva, győzelmekbe menekülve szakmailag és emberileg átvészelje, túlélje ezt a gyötrelmes és gyászos időszakot.”

Hogy ez sikerült, abban persze Mocsai Lajosnak is elévülhetetlen érdemei voltak, illetve vannak. Az edző és segítője, Csoknyai István pszichológusként is csillagos ötösre vizsgázott, amikor a szakmai felkészítés mellett lelkileg is összetartotta, erősítette a Veszprémet.

„Európában a legjobb nyolc közé tartozunk, s a legerősebb együttesek közül megvertük a Ciudad Realt, a Leónt és a Montpellier-t, mert a BL-ben ellenük ugyanolyan gyors, kreatív, technikás és remek taktikai stratégiára épülő kézilabdát játszottunk, mint a bajnokságban – folytatta az 54 éves tréner. – Erős morál és magas szintű motiváció jellemezte korábban is a Veszprémet, ám az évad hajrájára még profibb lett a gárda. A csapat gerince adva van a következő évadra, ám csak tizenhat tagú kerettel fogunk dolgozni. Ilyés Ferenc Lem-góba igazol, a helyére jobbkezes átlövőt keresünk, valamint stabilizálnunk kell a beállós pozíciót. Cozmát megölték, Gál Gyula súlyos térdműtét után gyógyul. Lehet, hogy új beállóst igazolunk.”

A szakember nem beszélt Marko Vujin helyzetéről, mert a Gum-mersbachba tavaly aláíró szerb átlövő megtartásáról még folynak a tárgyalások (veszprémi szerződése az évad végén lejár).

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
21 perce

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
34 perce

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
42 perce

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
44 perce

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
1 órája

Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: keretszűkítés után 31 játékos maradt a magyar válogatottban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik