Peking 2008: az 1500-as bahreini futó a lebukott aranyérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.04.29. 23:44
Címkék
Az 1500 méteren aranyérmes futó, Rasid Ramzi az egyik versenyző a hat közül, akinek pozitív lett a doppingtesztje a tavalyi, pekingi játékokon adott minták újraelemzésekor – jelentette be szerdán a Bahreini Olimpiai Bizottság.
A szervezet jelezte: az atléta ott akar lenni a B-próba elemzésekor.A 28 éves Ramzi Marokkóban született, majd 2001-ben költözött Bahreinbe, s Pekingben az ország történetének első olimpiai aranyérmét szerezte meg. Új hazája színeiben a 2004-es fedett vb-n érte el első sikerét, második lett 800-on. A futó a 2005-ös világbajnokságon Helsinkiben duplázott, az 1500 mellett 800-on is a leggyorsabbnak bizonyult, két év múlva Oszakában a vb-n 1500-on ezüstérmet szerzett. Ha az ellenpróba megerősíti az első teszt eredményét, Ramzi helyett a második kenyai Asbel Kipruto Kiprop léphet elő aranyérmessé, az új-zélandi Nicholas Willis kaphatja az ezüstöt, s az eredetileg negyedik francia Mehdi Baala a bronzot.A NOB a lebukott sportolók nevét nem közölte kedden, ugyanis előbb a nemzeti ötkarikás bizottságokat értesítette az esetekről, s az ő feladatuk, hogy nyilvánosságra hozzák a vétkesek nevét. Az AP amerikai hírügynökség kedd esti jelentése szerint a lebukottak között két érmes van: a győztes Rasid mellett szerdán vált biztossá, hogy a férfiak országúti kerékpáros mezőnyversenyében ezüstérmes olasz Davide Rebellin mintája is pozitív lett.A NOB 948 mintát vizsgált meg újra, miután az ötkarikás játékok után sikerült kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel ki lehet mutatni a CERA-t is.
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik