Ezúttal nincs favorit

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.04.29. 00:58
Címkék
Szerdán 18 órakor az Atomerőmű SE–Szolnoki Olaj KK csatával kezdetét veszi a férfibajnokság rájátszása. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcokban alig akad abszolút favorit, ami pedig a végkimenetelt illeti, a kiegyenlített erőviszonyok miatt még nehezebb lenne megjósolni, hogy melyik csapat lesz az idén a magyar bajnok.

A tisztesség úgy kívánja, hogy a sort a címvédővel kezdjük, az pedig nem más, mint a Falco-Szova KC Szombathely együttese, amely tavalyi önmagához képest nagyon átalakult. Ennek és a gyengébb alapszakaszbeli teljesítményüknek betudhatóan Kálmán Lászlóék csak a hatodikként vágnak neki a folytatásnak, szemben előző idénybeli első helyükkel. A bajnokcsapat Arnas Kazlauskas, Mikalai Aliakszejev, Bam Doyne és Váradi Kornél távozása után nem erősödött meg annyira, hogy végső esélyesként emlegessék, s az sem tett jót az együttes önbizalmának, hogy a Magyar Kupát két év alatt kétszer veszítette el hazai parketten. A pályahátrányból induló szombathelyiek ellenfele a sokáig topfavoritnak látszó, ám a szezon végéhez közeledve kiengedő Albacomp lesz. A székesfehérváriak megnyerték a Közép-európai Ligát, remek formában voltak, aztán márciusban megtorpantak, négyszer kikaptak, kiestek a Magyar Kupából, s végül nemcsak az első, hanem a második helyről is lecsúsztak. Az addig „istenített” Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző felettest kapott a német Peter Stahl személyében, aki korábban egy idényen belül Körmenden és Dombóváron is megfordult, kevés sikert aratva, s akinek a feladata, hogy minimum elődöntőt játsszon a tavalyi bronzérmessel. Persze a hajrábeli rossz forma ellenére is a Fejér megyeiek az esélyesebbek, de az sincs kizárva, hogy a Falco nyerni tud egy meccset idegenben, vagyis nagy csata várható.

Már nem is olyan titkos favoritnak számít a Pécsi VSK-Pannonpower. A baranyaiak történetük során először megnyerték a kupát, remek hajrájukkal meg sem álltak az alapszakasz-győzelemig, így végig övék a pályaelőny. Sztojan Ivkovics vezetőedző fiatalok és rutinos játékosok remek elegyét alkotó gárdájának elsőként a Sopronnal kell tengelyt akasztania – a nőknél ezt a párosítást hívják, hívták csúcsmeccsnek – amely több mint tíz év után lett a felsőházi rájátszás résztvevője. A papírforma alapján a pécsiek a toronymagas esélyesek, ám mivel a Sopron elérte a kitűzött célt, s ezért teher nélkül játszhat, szorosan is alakulhat a párviadal.

Hangulatos és izgalmas meccsekre van kilátás a második Atomerőmű és a hetedik Szolnok között is, csakúgy, mint a Zalaegerszeg–Dombóvár ütközet összecsapásain. A paksiak az évközbeni hullámvölgy – amelynek következtében Sabáli Balázst Dzunics Braniszlav váltotta a kispadon – után az évad végére megacélosodtak – ebben az új tréner és a hajrára érkező korábbi dombóvári bedobó, Mike English vállalt főszerepet. A térdműtéten áteső Gulyás Róbert is harcra kész, így az esélyek a tolnaiak mellett szólnak, de a Szolnokot sem szabad leírni, hiszen Pór Péter vezetőedző januárban a lecserélt légiósok helyére érkező újakkal – Ousmane Barro, Ken Tutt, Ronnie Ross – és a remeklő Váradi Kornéllal ütőképes gárdát kovácsolt össze. Megjósolhatatlan a végkimenetele a ZTE–Dombóvár párharcnak is, talán csak a pályaelőny mondatja a szakértőkkel, hogy a zalaiak jutnak az elődöntőbe.

Legfrissebb hírek

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
41 perce

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
46 perce

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
54 perce

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
56 perce

Vízilabda: kezdődnek a korosztályos bajnokságok nyolcas döntői

Utánpótlássport
1 órája

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
1 órája

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik