Erre kevesen számítottak

Vágólapra másolva!
2009.04.29. 00:58
Címkék

Noha két mérkőzés után úgy tűnt, a Nyíregyháza képes lesz rövid idő alatt befejezni a bajnoki döntőt, a Nyári Sándor vezette BSE megragadta az esélyt, és kiharcolta az ötödik, mindent eldöntő találkozót. Az eddigi négy meccs alapján megállapítható, hogy a két csapat nagyon hasonló erejű, mindkettőnek minden összecsapáson volt esélye a győzelemre, és az döntött, ki bírja jobban mentálisan a végjáték megpróbáltatásait. Az már másik kérdés, hogy a Nyíregyháza az ötödik meccsre gyakorlatilag „elfogyott”: Botos Fruzsina a harmadik találkozón szenvedett húzódást, Merkószki Tünde bokája a negyedik meccsen bevérzett, ezért nem játszhat szerdán, mellettük Katona Brigitta sem teljesen egészséges, és a két idősebb, rutinos játékosnak, Erdősné Balogh Erikának és Natalja Akimovának sem hiányzott az ötödik mérkőzés. Ezzel szemben a BSE-nél mindenki egészséges, és mint Nyíregyházán bebizonyosodott, Nyári Sándor bátran nyúlhat az eddig kevesebb lehetőséget kapó cseréihez is – akár kulcspillanatokban is. Az esélyek már nem az NRK mellett szólnak…

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
27 perce

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
34 perce

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
1 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
1 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik