Újabb továbbjutók

Vágólapra másolva!
2009.04.28. 01:58
Címkék
Újabb győzelmével az Egyesült Államok, Csehország, Finnország, illetve veresége ellenére Svédország is bejutott a középdöntőbe.

Ha a tavaly velünk egy időben feljutó, világranglista-16. Ausztria hatot kap a hatodik Egyesült Államoktól, akkor a 20. Magyarország 0–9-e is teljesen rendben van az első Kanada ellen.

A Team USA mindenesetre egyelőre hiba nélkül halad. Habár a KHL-ben légiós Robert Esche kapus rossz kijövetele és még rosszabb passza révén 2–1-is volt az állás a második szünetben, a harmadik harmadban Patrick O’Sullivan 25 másodperc alatt berámolta a harmadikat, elejét véve az esetleges gondoknak.

„Hamar eldönthettük volna a meccset, ha négy százszázalékos helyzetünkből legalább egyet beütünk még. Kicsit lazára vettük a mérkőzés első felét. Ezután arra kértem a srácokat, hogy ne adjunk esélyt az ellenfélnek, mutassuk meg, hogy van bennünk gyilkos ösztön” – összegzett Ron Wilson, a győztes hadvezér.

Ausztria egyetlen NHL-es játékosa, Thomas Vanek pont nélkül zárt, a különbséget végül nagyra növelő utolsó négy gólból pedig három fórból született.

„Jó volt az emberelőnyös játékunk, nem úgy, mint Németország ellen. Ez lehet a döntő Svédország és a többi jó csapat ellen” – mondta

az 1+2-vel záró Dustin Brown.

Svédország még jobban megszenvedett, sőt, büntetőkkel kikapott Lettországtól. Mire a C-csoport első meccse lement, a D-ben még gyűrte egymást Csehország és Norvégia. Negyven másodperc telt el a mérkőzésből, amikor egy szépen kivitelezett bodicsek nyomán kiesett a helyéből az a plexielem, amelyet már vasárnap is szereltek. Akkor a kispad felőli végére húzott piros szivacsrúd esett le róla, pillanatok alatt raktak rá másikat, de ezúttal negyedóra sem volt elég a javításhoz, ezért a játékosok gyakorlatilag kétszer melegítettek be. A hatvanpercnyi játék aztán különösebb izgalom nélkül telt el, az erősnek tűnő Csehország háromszor is háromgólos vezetést szerzett, és utoljára már nem is engedett belőle.

„Úgy tűnt, belelkesedtek, amikor kettős előnyből meglőtték a második góljukat, de mi vagyunk a tapasztaltabbak, így képesek voltunk ellenőrzésünk alatt tartani az eseményeket a hátralévő időben” – magyarázta Josef Vasícek.

„Kicsit jobb is lehetett volna a védekezésünk, de ez semmit sem von le a csehek érdeméből, a világ legjobbjai között vannak” – értékelt az egyik norvég gólszerző, a csapatkapitány Tommy Jakobsen, míg a másik, Mats Zuccarello Aasen csak ennyit közölt: „Nem képzelheti senki, hogy mínusz háromról nyerni fogunk Csehország ellen.”

A négyes másik nagycsapata, Finnország is maga alatt vágta a fát kezdetben, annak ellenére került hátrányba, hogy többet lőtt kapura. Később persze lett ennek eredménye, az oroszlánok a jó második etappal megalapozták az újabb győzelmüket.

Legfrissebb hírek

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
16 perce

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
18 perce

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
57 perce

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik