Tüzes meccs, egyenlítés

2009.04.28. 01:58
Címkék

Ha az NRK Nyíregyháza megnyerte volna a röplabda női döntő negyedik mérkőzését, nemcsak Erdősné Balogh Erika pályafutása ért volna véget, hanem a hazai csapat is megszerzi története hatodik elsőségét. Ehhez viszont az első szett nagy részében vezető BSE-nek is volt egy-két szava. A hajrában, 22:22-nél Merkószki Tünde bokasérülést szenvedett, ám kiválása után is előnyhöz jutott a Betonút. A következő két résznek is ugyanaz volt a forgatókönyve, mint az elsőnek: amelyik csapat a második technikai szünet alkalmával vesztésre állt, megfordította az állást. A meccs ezen törvényszerűségét a negyedik etapban cáfolták meg először a csapatok, amikor a kedvezőbb helyzetben lévő BSE végül élt egyenlítési esélyével. Ekkor már elég tüzes volt a hangulat a lelátón és a hazai kispadnál, hiszen Mezőffy játékvezető kétszer is a nyíregyháziak kárára bírálta felül segítőit. Az ötödik szettben sem bírt a házigazda a BSE nehéztüzéreivel, Sándor Renátával és Mester Orsolyával, miközben újabb ítéletek miatt lázongott az „ezerfejű”. A BSE végül megnyerte a 137 perces meccset, a bírók ellen tüntető közönséget pedig Erdősné Balogh Erika csillapította, amikor kezébe vette a mikrofont, és így szólt: „Ne bántsátok a bírókat, szerdán mindent megteszünk a győzelemért!”

Ezt a párharcot ennél jobban nem lehetett volna kiélezni!

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
30 perce

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
35 perce

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
36 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
55 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
1 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
1 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik