Siker a presztízsmeccsen

2009.04.28. 01:58
Címkék

Ha csodát nem is tett Baranyi Miklós, az Egri FC 2–1-es salgótarjáni győzelme a korábbi egyszeres válogatott labdarúgó nevéhez fűződik. A télen még a Salgótarján-Baglyasalja FC gárdáját felkészítő edző nem egészen két héttel ezelőtt kapta a megbízást Ferenczi Béla egri klubtulajdonostól, hogy vezényelje a hevesiek gyakorlásait. Erre azért került sor, mert a fegyelmi bizottság kéthetes eltiltással sújtotta Oláh Béla edzőt, aki azonban edzéseket sem vezet, ugyanis nézeteltérése támadt az EFC első emberével. A nógrádi és a hevesi megyeszékhely két NB III-as csapatának hétvégi mérkőzését azonban megtekintette Oláh Béla, aki Kocsis Zoltántól, az egriek technikai igazgatójától azt a tájékoztatást kapta, hogy hét közben pontot tesznek az ügy végére.– Senkinek sem jó ez a helyzet, de remélem, hogy napokon belül megoldódik a probléma – közölte Oláh Béla. Az egriek szempontjából a tavasz meccsének tartott, három piros lappal színesített presztízscsatát a 90. percben értékesített tizenegyesgóllal nyerték meg 2–1-re a vendégek, elkönyvelve ezzel tavaszi második győzelmüket.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
4 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
5 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
5 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
5 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
5 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
6 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik