Button: a Red Bull az ász

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2009.04.28. 01:58
Címkék
Jenson Button a szerencsének is köszönheti a Bahreini Nagydíjon aratott győzelmét, Sebastian Vettel ugyanis megverhette volna, ha nem ragad be Lewis Hamilton, majd Jarno Trulli mögé. Button belátta, hogy Vettel autója már jobb az övénél.

Bár Jenson Button négyből három versenyt megnyert az idén, és 13 pontos előnnyel áll Sebastian Vettel előtt, a jelek szerint nem bízta el magát. Egyrészt tisztában van azzal, hogy Vettel 18 pontja nem tükrözi hűen eddigi teljesítményét, másfelől úgy véli, a Red Bull-Renault már jobb autó, mint a Brawn-Mercedes.

„Az összes csapat felzárkózott hozzánk, a Red Bull pedig már le is hagyott – mondta Button. – A Formula–1-re jellemzően azt kell mondjam, elöregedett az autónk nagy része. A Spanyol Nagydíjra felfrissítjük az aerodinamikai elemeket, és nagyon remélem, hogy ennek köszönhetően tartani tudjuk pozíciónkat.”

Button Bahreinben az első boxkiállása előtt vette át a vezetést, és utána már nem is engedte ki a kezéből. Abból kiindulva, hogy a Red Bullt saját csapata elé helyezte az erősorrendben, győzelmében alapvető szerepet játszott Vettel balszerencséje. A német az első szervizelése előtt Lewis Hamilton, a második előtt Jarno Trulli mögé ragadt be, Button ez idő alatt elhúzhatott tőle, és meg is tette. Amikor a verseny végére kiszabadult Trulli „árnyékából”, Buttonnak már 17 másodperces előnye lett.

Vettel az első két versenyt pont nélkül fejezte be, pedig sokkal több volt benne. Ausztráliában a hajrában ütközött össze az őt támadó Robert Kubicával, akit ha elenged, hat pontot jegyzett volna, és nem kapott volna tíz rajthelyes büntetést Malajziában. Sepangban a harmadik rajtkockából sorolták vissza, és ahelyett, hogy a győzelemért csatázott volna, kockáztatnia kellett, aminek kicsúszás lett a vége. Két biztos dobogót szalasztott el egyetlen rossz döntés miatt, és könnyen lehet, hogy ezen megy el a vb-címe.

Vettel és Button a Spanyol Nagydíjtól kezdve számíthat rá, hogy az erejét már Bahreinben is próbálgató Ferrari és McLaren felzárkózik rá. A Renault és a BMW is többre képes, Mario Theissen, a Szahírban rémesen szereplő bajorok csapatfőnöke szerint néhány héten belül átrendeződhetnek az erőviszonyok. Theissen óriási meglepetésnek tartja, hogy az új szabályok ellenére nagyon szoros a mezőny, és örül is ennek, hiszen a Bahreini GP-n a középmezőny végén kullogó autói átfogó módosítást követően az élre kerülhetnek.

„Négy verseny alatt három különböző csapat volt képes arra, hogy uralja az időmérő edzést, ami teljesen szokatlan – mondta Theissen. – Ez lehet a biztosíték arra, hogy néhány futamot követően újabb csapatok kerülhetnek a mezőny élére. A többi istállóval szemben úgy döntöttünk, hogy az Ausztrál és a Bahreini Nagydíj között egyáltalán nem fejlesztjük a kocsit, és inkább átfogó változtatást hajtunk végre a Spanyol Nagydíjon.”

Amíg a BMW az eddig megszerzett négy pontja miatt bosszankodik, a Toyota vezetősége azért dühös, mert a rossz gumiválasztás (a többiekkel szemben nem a verseny végén, hanem közepén váltottak a szuperlágy gumira) miatt Trulli harmadik, Timo Glock pedig hetedik lett Szahírban. „Én már annak is örülök, hogy a harmadik hely miatt csalódottak vagyunk” – jegyezte meg John Howett, a csapat igazgatója.

Legfrissebb hírek

Christian Pulisic megszólalt a sérüléséről

Foci vb 2026
5 perce

Amerikai pite: ezúttal tényleg bemutat a világnak az USA? – a 2. játéknap vb-kibeszélője

Foci vb 2026
26 perce

Paraguayi kapitány: leiskoláztak bennünket

Foci vb 2026
46 perce

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdákat és stoplis cipőket loptak az angol válogatottól Kansas Cityben

Foci vb 2026
1 órája

Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam rizikózni

Foci vb 2026
1 órája

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Az USA felül-, Paraguay alulmúlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik