Útban hazafelé

Vágólapra másolva!
2009.04.26. 23:30
Címkék
A kórházi kezelés után jó híreket is kapott Balzsay Károly. Az első címvédő mérkőzésén Krefeldben Maselino Masoét a tizenegyedik menetben kiütő WBO-nagyközépsúlyú világbajnok a ZDF szándékai szerint augusztus 22-én Magyarországon bokszolhat.

Új módi? Ünneplés helyett kórház?Új módi? Ünneplés helyett kórház?

Most mit csináljak? Összevarrtak és leragasztottak, aztán kész. De már elegem van a sérülésekből.

Lesz olyan meccse, amelyen nem reped fel?

Biztos. De már volt is. Azért nem vagyok állandó klinikai eset.

Csak valahogy mindig kifogja a kiválóan fejelő ellenfeleket.

Nekem ez jutott. Én is hibás vagyok, persze, nekem is ment előre a fejem, de azért inkább ő bokszolt hülyén. Dobálta a fejét és hasonlók.

Mire gondolt, amikor először felrepedt a szemöldöke?

Gondolkodtam, miért nem folyik azonnal a szemembe a vér. Gyorsan rájöttem, hogy azért, mert spriccel előre. Utána lenéztem a földre, ahol jókora tócsákat láttam, akkor már tudtam, hogy „szépen” nézhetek ki.

Veszélyben volt a folytatás?

Részemről nem. Csak a bíró aggódott. A második szünetben odajött, és mondta, hogy szeretné félbeszakítani a mérkőzést. Az edzőm és az orvos gyorsan rávette, hogy várjon még három percet, és nézzük meg, akkor milyen lesz. Szerencsére a segédek csodát tettek. Utána már csak az volt a bajom, hogy amit rányomtak a sebre, belefolyt a szemembe, és igencsak csípett.

Még mindig jobb így, mint két menet után abbahagyni.

Kellemesebb, az biztos. Ha akkor félbeszakad, nem hirdetnek eredményt, és alighanem legközelebb is Masoéval kellett volna bokszolnom. Annyira nem lelkesedtem volna az ötletért.

Ehelyett inkább kiütötte.

Nem számítottam rá. Komolyan gondoltam, amit a meccs után azon melegében mondtam, hogy berendezkedtem a tizenkét menetre.

Jobb így, nem? Még a németek által istenített Felix Sturm sem tudta kiütni Masoét.

Legalább kint is látták, hogy mocorog bennem valami.

A televíziónak, a ZDF-nek tetszett?

Állítólag igen. Vasárnap reggel találkoztam az egyik szerkesztővel, gratulált, aztán kérdés nélkül mondta, hogy gőzerővel dolgoznak az augusztus huszonkettediki, magyarországi gálán. Ha hihetek neki, márpedig nagyon szeretnék, akkor jól áll az ügy. Jól jött nekik a kiütés, a sérülésem miatt kicsit aggódtak, de már megnyugtattam őket.

Ha augusztusban bokszol, akkor a karácsony után a nyaralásnak is lőttek.

Nana. Biztos, hogy megyünk nyaralni, csak korábban. Aztán június tizenötödikén nekilátok a munkának.

A szombati lapzártánk után véget ért mérkőzésen a német Felix Sturm (32–2–1, 14) a hetedik menetben kiütötte a japán Szato Kodzsit (14–1, 13), s megvédte a WBA (Bokszvilágszövetség) középsúlyú vb-címét.

Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál, a 39 éves Sergio Ramos fejesével mentett pontot az Inter ellen a Monterrey

Klub-vb
10 perce

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
20 perce

Hatvanéves lett a kiváló kézilabdakapus, Meksz Anikó

Kézilabda
45 perce

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
7 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Real és a Man. City a klub-vb-n, folytatódik a cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
8 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik