Egy helyzetből három gól

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2009.04.26. 23:30
Címkék
Szezonbeli leggyengébb játékát produkálva, tíz emberrel nyert a Ferencváros. Ezúttal a 15. helyen álló Erzsébeti SMTK-t gyűrte le a listavezető.

Két hónap alatt kétszer borult zöld-fehérbe az egykor „vörös” Csepel. Március 7-én a tököliek rendezték a Fradi elleni hazai mérkőzésüket a szebb napokat és jobb mérkőzéseket megélt csepeli stadionban, vasárnap pedig az erzsébetiek döntöttek úgy, hogy a nagyobb és biztonságosabb létesítményben fogadják a zöld-fehéreket. A fradisták pedig özönlöttek: azt hitték, csakúgy, mint március 7-én, gólfesztivált láthatnak, akkor ugyanis 7–0-ra nyertek Ferenczi Istvánék. Fesztivál helyett ezúttal azonban formán kívül futballozó, szenvedő Fradit nézhettek, no meg egy lelkes, jól felkészített ESMTK-t.

Amely Jordan Robertson kiállítása után több mint hatvan percet futballozhatott tíz ember ellen, mégis a Fradi nyert. Még úgy is, hogy ezúttal valóban NB II-es színvonalon futballozott a csapat. Nyert, mert egyetlen helyzetét kihasználta James Ashmore révén. Ekkor csak azért mutatott háromgólos ferencvárosi előnyt az eredményjelző tábla, mert korábban Sebastian Bonica kezéről feltűnő ügyetlenkedés közepette pattant a labda az ESMTK kapujába, majd Marosfalvi László fejelt öngólt, s ezután jött az angol „igazi” gólja.

A ferencvárosiak ezúttal csupán a győzelemnek örülhettek, no és annak, hogy zsinórban 12. mérkőzését nyerte meg a csapat. Legutóbb 2008. október 18-án játszott döntetlent, akkor a Kazincbarcika vendégeként végzett 1–1-re. Azóta Bobby Davison tanítványai a 12 mérkőzés során 38 gólt rúgtak, s csupán négyet kaptak. Sztárok nélkül, de szorgalmas iparosokkal, hiszen így, hogy Lipcsei Péter, s most már Dragóner Attila sem játszik az együttesben, csupán a 25 gólnál tartó Ferenczi István nevezhető átlagon felüli képességű labdarúgónak. A többi fradista a lehető legegyszerűbb módon próbál megfelelni a taktikai utasításoknak, sokat futva, harcosan, angol stílusban futballozva szolgálja a Fradit.

Az igényes fradistáknak azonban ennél jóval több kell. Mert nemcsak a győzelemnek szeretnének örülni, hanem szép, látványos futballnak is. Csepelen a három gól ellenére ennek nyomát sem láthattuk. Hiába játszott mezőnyfölényben a zöld-fehér együttes, egyet kivéve helyzetig sem jutott el a rendkívül fegyelmezetten és szervezetten védekező, a támadások lehetőségét sem feladó ESMTK ellen.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
16 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
19 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
20 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
32 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
39 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
48 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája