Új álmot vált valóra

Élvezi az edzősködést?Élvezi az edzősködést?

Természetesen, másképpen nem is csinálnám. De egyébként is mindent szeretek, ami a teniszpályán történik, így aztán szinte természetes volt, hogy a pályafutásom befejeztével is a sportág mellett maradok.

Még aktív játékos korában eltervezte, hogy egyszer majd teniszakadémiája lesz?

Egyáltalán nem gondolkoztam ezen, egészen addig, amíg a nem múló ízületi gyulladásom miatt hirtelen, egyik napról a másikra be nem kellett fejeznem a játékot. Utána döntöttem úgy, hogy belevágok, mert mindenképpen a tenisszel akartam foglalkozni, és a saját nevem alatt létrehozni valami maradandót.

Nehéz létrehozni egy ilyen intézményt?

Felépíteni, működtetni, fenntartani – minden pillanatban nehéz. Az embernek nap nap után meg kell vívnia a maga harcait, de sikerült igazán jó csapatot kialakítanom az évek során. Egyre közelebb és közelebb kerülök annak a megvalósításához, amit elterveztem, és ez nagyon jó érzés, amelyért érdemes vállalni a nehézségeket.

Sosem jutott eszébe, hogy kár volt belevágni ebbe az egészbe?

Régebben meg-megfordult a fejemben. Sokat vacilláltam annak idején, hogy egyáltalán elkezdjem-e. Tudniillik hívtak edzőnek az amerikai teniszszövetséghez, valamint Angliából is konkrét ajánlatokat kaptam, de végül úgy döntöttem, itt maradok Magyarországon, és a magyar teniszezőknek próbálom átadni a tudásomat.

Azaz biztosnak ígérkező, kiváló külföldi lehetőségekről mondott le. Nem bánta meg?

Amikor olyan nehézségekkel kerülök szembe itthon, amelyek más országokban szinte ismeretlenek, kicsit vágyom egy másfajta közegbe. De mostanra sikerült megfelelően megalapozni az akadémiát, azaz egyszer valóra válhat az álmom, és sok munkával, fejlesztésekkel európai hírű intézmény válhat belőle, ahová külföldről is érkeznek a tehetségek, és amely nemzetközi versenyeket is rendez.

Egyelőre azonban az itthoni tehetségekkel dolgozik. Vannak?

Szerencsére vannak. A legkisebbek közül például már most több mint százan járnak tenisz ABC-tanfolyamainkra. Épp most kezdődik a tavaszi idény, és továbbra is várunk minden tizenkét év alatti gyereket. Ami pedig az idősebbeket illeti, a legjobb juniorkorú lányok közül nálunk készül Jani Réka és Susányi Zsófi, de a valamivel fiatalabbak közül Szávay Ági húga, Blanka, valamint Müller Réka és Bukta Ági is. Közülük bárki betörhet a női nemzetközi mezőnybe a következő években. Nagyon jó kis csapatot alkotnak, húzzák egymást felfelé, és ez rendkívül fontos: saját tapasztalatomból tudom, ebben a sportágban magányos farkasként mennyire nehéz előre jutni. A versenyhelyzet segíti, ösztönzi őket.

És a szülőkkel hogyan boldogul? Kevés veszélyesebb kívülálló van, mint a saját gyermekéért érthetően aggódó, viszont épp ezért mindenbe beleavatkozó, magát tévedhetetlennek gondoló teniszapuka.

Valamelyest ismerem az aggódó teniszszülők lelkivilágát – nekem is volt belőlük kettő. Mindenkivel meg kell találni a közös hangot, ami aztán hol jobban, hol kevésbé sikerül. Mindenesetre próbálom megérteni az ő szempontjaikat is – ez a legfontosabb.

A szülőkkel tehát elbánik. És a gyerekekkel? Mintha a mai tizenévesek nálunk már nem tudnák átlépni a saját árnyékukat. A magyar tenisz leginkább annak issza meg a levét, hogy a legtehetségesebbek is megelégszenek annyival, hogy tarolnak a hazai versenyeken, és külföldön megkeresik a zsebpénznek valót, de nem futják be azt a pályát, amelyre hivatottak lennének.

Az, hogy mi a baj a mostani magyar tenisszel, egy másik, nagyon hosszú cikk témája lehetne. Az bizonyos, a mai gyerekek már egészen mások, mint a húsz-harminc évvel ezelőttiek. Másképp élik meg a kudarcokat, kevesebb bennük a harci szellem, a küzdeni akarás, amire pedig az élet minden területén nagy szükség van.

Azaz nemcsak a teniszre, hanem az életre is felkészíti tanítványait.

Nagyon fontos, hogy az akadémia ne csak tenisziskola, hanem valódi közösség, a gyerekek második otthona is legyen. Nemcsak az számít, hogy délutánonként ne a számítógép előtt üljenek vagy a parkban, rossz társaságban töltsék el az időt, hanem az is, hogy jobb embereket neveljünk belőlük.

Ez azonban felelősségteljes és kiváló pedagógiai érzéket kívánó feladat. Ön jó pedagógus?

Nem akarok szerénytelennek tetszeni, de azt hiszem, igen. A négyéves gyerekkel ugyanúgy megtalálom a közös hangot, mint a tizenöt esztendős tinédzserrel. Hallgatnak rám, és én is szeretek foglalkozni velük.

Mit tanít nekik, amivel kiemelkedhetnek az átlagos teniszkedvelő ifjoncok közül?

A saját módszeremet: a titok nyitja a megfelelő hozzáállás. Én is azzal tudtam kiemelkedni a sok tehetséges gyerek közül – mert akkoriban voltak jó néhányan –, hogy megvolt bennem a szükséges elhivatottság, szorgalom, akaraterő és alázat, és ezt próbálom átadni a mai gyerekeknek.

Nagy, lelkizős beszélgetéseket tart?

Az is előfordul, illetve tartunk mentális tréningeket is, amelyek ugyanúgy teljes értékű gyakorlásnak számítanak. De kollégáimmal a pályán, edzés és versenyek közben is igyekszünk formálni a gyerekek személyiségét.

Saját élményeiről szokott mesélni? Amikor legyőzte mondjuk Tim Henmant?

Nem sokszor kerül szóba. A gyerekek tudják, ki vagyok, de ez minden.

Sikerült már megbékélni azzal, hogy hirtelen tört derékba a játékos-pályafutása?

Igazság szerint még nagyon sokszor eszembe jut.

Álmodik is róla?

Megesik. Egy-két évvel ezelőtt még előfordult, azzal ébredtem fel reggel, hogy szeretnék találni valami módot arra, hogy folytathassam, de bele kellett nyugodnom a sorsomba. Azt hiszem, azért tudtam ilyen nehezen elfogadni, hogy vége, mert nem a saját akaratomból történt. Pályafutásomnak mondhatni a csúcsán kellett abbahagynom, úgy érzem, a legjobb éveim még hátravoltak.

Ezért is lett edző?

Biztos, hogy ez is közrejátszott. Szeretném legalább egy tanítványomat eljuttatni oda, ahová nekem nem sikerült eljutnom.