Népszerűsítési hadjárat

2009.04.25. 23:50
Címkék

Jóllehet az olimpia után részben átalakuló magyar válogatott vezéralakjainak szánt bokszolók közül Káté Gyula (64 kg) és a junior-világbajnok Bacskai Balázs (69) is sérült, az idei első csapatmeccsen, Szlovákia ellen kötelező a győzelem Nagykanizsán. „Nem becsüljük le őket, de azért a magyar válogatott jobb a szlováknál. És különben is, úgy nincs értelme nekimenni egy mérkőzésnek, hogy legyünk túl rajta, nem baj, ha esetleg kikapunk” – mondta lapunknak Kovács László szövetségi kapitány, aki az utolsó pillanatban kizárta a válogatottból Cuius Jánost, és a helyére Laufer Krisztiánt hívta be. A helyszín, Nagykanizsa némiképp meglepő. Csötönyi Sándor elnök szerint az utánpótlás-nevelés jutalma a mostani rendezés, amelyet több is követhet – ahogyan a szombati csapatmeccset is. „Lesz visszavágó, aztán kétszer bokszolunk a horvátokkal is. Az ilyen mecscseken inkább érdekeltek vagyunk, mint a tornákon, ha máshogy nem megy, így próbáljuk eladni a sportágat” – mondta Csötönyi. ½

Legfrissebb hírek

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
15 perce

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
21 perce

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
28 perce

Varga Alíz: Megérdemeljük, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot!

Kosárlabda
41 perce

Guilherme Teixeira: Már ott motoszkál a fejünkben a jövő heti kupadöntő

Labdarúgó NB I
53 perce

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
1 órája

SUPERBIKE MAGYAR NAGYDÍJ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik