Most még játszanának

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.04.25. 23:50
Címkék

Ugyan jelenleg Török Ottó a sportszakállamtitkár, ám a hírek szerint a sportvezető távozik posztjáról, s máris megindultak a találgatások, hogy ebben az esetben ki vehetné át a helyét. Információink szerint több név is felvetődött, köztük a világbajnok tájfutó Monspart Saroltáé, valamint a kardvilágbajnok Ferjancsik Domonkosé.

Sőt ami még meglepőbb, két aktív sportolót is hírbe hoztak a pozícióval. Kvalitásai alapján a TEVA-VasasPlaket kétszeres olimpiai bajnoka, Steinmetz Barnabás, illetve a Domino-Honvéd háromszoros olimpiai bajnoka, Molnár Tamás is alkalmas lehetne a posztra, egyelőre azonban mindketten pólókarrierjükre összpontosítanak. Azt nem mondhatjuk, hogy érdeklődésünk meglepte őket, mivel már tudtak a pletykáról.

„Volt, aki már sms-t írt, hogy gratulál, én meg kérdeztem, hogy mihez – mondta a Vasas pólósainak csapatkapitánya, Steinmetz Barnabás. – Tehát hallottam már róla, de semmilyen formában nem kerestek. Ráadásul egyelőre szeretném folytatni a vízilabdát, most nem készülök politikai pályára.”

A másik budapesti nagycsapat kapitánya, Molnár Tamás Steinmetzhez hasonlóan nyilatkozott. Elmondta, már neki is többen említették, mit hallottak, de ő csak annyit tud, hogy hivatalosan nem keresték meg, s egyelőre nem is áll szándékában a vízilabdát íróasztalra cserélni.

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
19 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
59 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
1 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik