Győzött a Haladás, de fütyült a közönség
Csalódott fejcsóválás.
Ez volt az első reakció, amikor a pénztárnál sorban álló szombathelyi szurkolók közé egy ősz hajú férfi pimasz fricskát „hajított”, miszerint: „...az idén még nem is nyertünk itthon!”
Néhány lépéssel odébb, a hivatalos „drukkerkocsma” verandáján sem a Haladás tavaszi produkciójától ájuldozott a vendégkör. Sőt még a fröccsre szomjazó férfitorok is elszorult, amikor egy farzsebből előcibált menetrendből kiderült, hogy: „...tavaly szeptember huszadika óta nem győztünk saját pályánkon.”
Két korty között érkezett a szurkolói pletyka: a pálinka mellé öltözői feszültségek s határidő után kiegyenlített követelések híre járt kísérőnek. Azért volt mire koccintani: a Szombathelyi Haladás szombaton játszotta 1500. élvonalbeli meccsét. S míg az Újpest (0–2), majd a Debrecen (1–2) hazai legyűrése sem tartozott a kötelező feladatok közé, a tavaszi „túlélőtúrára” kárhoztatott utolsó helyezett REAC papíron már a kevésbé testes ellenfelek közé sorolható.
Csalódott fejcsóválás.
A mérkőzés 12. percében már éles hazai füttyszó is kísérte az elégedetlen mozdulatot, miután a közönségkedvencnek jóindulattal sem nevezhető Oross Márton második beadási kísérlete is az alacsonyan köröző madarakra jelentett csak veszélyt. Előtte még egy Molnár Balázs, Pintér Zoltán szócsata jelezte, hogy nem kora esti játszadozásra gyűltek össze a felek.
Aztán emelkedett a meccs fordulatszáma, Kenesei Krisztián is felpörgött: a támadó egyedül törhetett kapura, ám addig-addig pillantgatott hitetlenkedve a les helyett tovább intő asszisztensre, hogy az égbe lőtte a labdát.
Nem hittek aztán a szemüknek a hazai szurkolók sem, amikor Rajos Gábor távoli lövése utat talált a bal alsó sarokba – a gól tapsra ragadtatta a publikumot is.
Hogy a hazai szervezők erősítsék az összecsapás küzdőjellegét, a szünetben a Haladás Fighters amerikai futballcsapatot vezényelték a pályára. A tetőtől talpig beöltözött sportemberek úgy egymásnak estek (bemutató jelleggel...), hogy azt Faragó Richard sem tudta volna érzelmek nélkül kommentálni.
A hazaiak jó példát vettek a szünetbeli produkcióból: a fordulás után rárontottak a vendégekre. Volt, aki már „vérszagot” érzett, s dörzsölte a tenyerét, hogy itt bizony szombathelyi góleső lesz. Ehelyett a Haladás játékosai, mintha csak hideg zuhany érte volna őket, hibát hibára halmoztak, és csendes szemlélőivé váltak, ahogy a REAC támadásba lendült.
A hetvenedik percben a hazai nézők fülsiketítő füttyszót „küldtek” az estébe. Tán fogták volna a fejüket is közben, ha a két kezüket nem kellett volna éppen imára kulcsolniuk, amiért a hazai léc kétszer is kegyeibe fogadta a Halit.
A nézőkről ugyanezt már nem lehet elmondani.
Hiába győzött mintegy hét hónap böjt után újból hazai pályán a Szombathelyi Haladás, az ezerötszázas jubileum, nincsen erre jobb kifejezés, kínkeservesre sikerült a kiesőjelölt ellen.
Nem csoda hát, hogy a mérkőzés úgy ért véget, ahogy kezdődött.
Csalódást kifejező fejcsóválással.
