Elkezdődött a nagy üldözés

Vágólapra másolva!
2009.04.25. 23:50
Címkék
A bajnoki cím szempontjából fontos pontokat veszített a Pécsi MFC, miután Róth Antal együttese csupán 1–1-es döntetlent ért el a Kaposvölgye VSC vendégeként. A listavezető bizonytalanságát remekül használta ki a Lombard Pápa, s a Budaörs felett aratott újabb győzelmével már csak négy pont a hátránya a pécsiek mögött. A pápaiak 6–1-es győzelméhez a brazil Alex José de Paula négy góllal járult hozzá.

Élesedik a bajnoki címért zajló küzdelem a Nyugati csoportban, s a szombati játéknap után már nem csak két klub verseng a feljutást jelentő első helyért.

Hetek óta a Pécsi MFC és a Gyirmót SE versenyfutása áll az érdeklődés középpontjában, hol-ott nem árt figyelemmel kísérni a Lombard Pápa Termál FC teljesítményét. Már csak azért sem, mert a télen kinevezett Véber Györggyel továbbra is veretlen a gárda, s a nyolc tavaszi bajnokin mindössze a Kozármisleny ellen (1–1) veszített pontokat. Ráadásul a pápaiak a szombati mérkőzésen – többek között a brazil Alex José de Paula négy góljának köszönhetően – kiütötték a Budaörsi SC-t (6–1), miközben a listavezető PMFC Nagyberkiben csak 1–1-es döntetlent ért el a Kaposvölgye VSC ellen, így a két csapat közötti különbség négy pontra csökkent. A pécsiek botlása a Gyirmót SE-nek is kedvezhet, s ha vasárnap délután hazai pályán legyőzi a felcsútiakat, a győri együttes áll a Nyugati csoport élére.

Visszatérve a Lombard Pápa remekléséhez: az eredményeknek köszönhetően a gárda a hatodik helyről felzárkózott a harmadikra, s kijelenthető, a korábban a pécsi és gyirmóti együttes különcsatájának nyilvánított bajnoki versengés háromcsapatosra bővült. A következő hetekben azonban eldőlhet, hogy a Lombard Pápának valós esélye lehet-e a bajnokság megnyerésére, hiszen nehéz mérkőzések sorozata vár Véber György együttesére. A pápaiak a következő fordulókban az élmezőnyhöz tartozó Gyirmót SE, FC Tatabánya, Kaposvölgye, PMFC négyessel is megmérkőznek, igaz, közvetlen riválisaikat – a gyirmótiakat és a pécsieket – hazai pályán fogadják.

Legfrissebb hírek

Döntő tus után Eb-negyedik a magyar női kardcsapat Genovában

Egyéb egyéni
18 perce

Magyarország rendezi a 2027-es FEI kettesfogathajtó-világbajnokságot

Egyéb csapat
18 perce

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
32 perce

Tenisz: Babosék legyőzték a harmadik kiemeltet Berlinben

Tenisz
59 perce

Nemcsik Zsolt: Nálunk jobban senki sem várja el az aranyérmet a férfi kardcsapattól

Egyéb egyéni
1 órája

Abszolút rekorddal, 11 aranyéremmel 200 Eb-címig juthatnánk

Kajak-kenu
1 órája

Nincs veszélyben az ETO Konferencialiga-indulása – állítja a győri klub

Európa-konferencialiga
1 órája

Kézi: győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik