„Gyakorlatilag kiestünk, a továbbjutáshoz már a csoda is kevés” – adta meg az alaphangot az Internazionale csütörtöki Olasz Kupa-elődöntője előtt José Mourinho, a fekete-kékek vezetőedzője. A csapat Genovában 3–0-s vereséget szenvedett a Sampdoriától, így a milánói visszavágón a portugál szakember (és persze a játékosok) minden tudására szükség volt ahhoz, hogy egyáltalán megteremtsék maguknak a lehetőséget a bravúrra a Giuseppe Meazza Stadionban.
Pedig korábban kétszer is volt már példa az Olasz Kupa történetében arra, hogy az Inter hasonló helyzetből feltámadt a második mérkőzésen. Mindkét alkalom a nyolcvanas évek első feléhez köthető: 1981-ben a negyeddöntőben 4–1-es kudarc után 3–0-ra győzte le a csapat a Romát, és jutott tovább, 1985-ben pedig Veronában kapott egy sima hármast, hogy aztán Milánóban 5–1-gyel gázoljon át ellenfelén.
„A Stadio Olimpicóban átélt súlyos verés után őrjöngött Eugenio Bersellini mester, és a szerdai visszavágó előtt már vasárnaptól szigorú edzőtábort rendelt el a csapatnak – emlékezett vissza az 1981-es fordításra Evaristo Beccalossi, a gárda akkori futballistája. – Sohasem felejtem, milyen rettenetesen unalmasan telt az a néhány nap; már minden őrültséget kitaláltunk, csak hogy valamiképp elüssük az időt. Este például, amikor az edző már lefeküdt aludni, titokban pizzát rendeltünk. A visszavágót övező érdektelenségre egyébként jellemző volt, hogy hiába kaptunk a klubtól számos ingyenjegyet a barátaink számára, csak a legközelebbi családtagok látogattak ki a karácsony előtti napon lejátszott találkozóra.”
Ebből a szempontból is visszaköszönt a múlt, hiszen a mostani összecsapás előtt ugyancsak próbálták a szervezők olcsó jegyekkel kicsábítani a nézőket a lelátóra, és amellett, hogy öteurós belépőket is árusítottak, teljes iskolai osztályokat is leültettek a szektorokba.
A leleményesség kifizetődött, a kezdéskor a lelátón körbenézve az Olasz Kupa általános leértékelődése az utolsó dolog volt, ami az embernek az eszébe jutott... S hogy az Internél nem vették komolyan Mourinho lemondó nyilatkozatát (alighanem maga az edző sem teljesen gondolta úgy), az első pillanattól nyilvánvalóan látszott: a kemény ütközések, az elszánt tekintetek és a heves kiáltások nem éppen méla beletörődésről árulkodtak.
Az meg aztán pláne nem, amikor a 27. percben Julio Cruz fejese nyomán Zlatan Ibrahimovic a tizenhatos vonaláról, kissé jobbról, a kapus felett-mellett gyönyörűen a jobb sarokba lőtt. A milánóiak szempontjából a gól életben tartotta a reményeket: megnyugtathatta őket, hogy ha minden fél órában egyszer betalálnak, a hosszabbításban „nulláról” indulhat a versenyfutás. Nem sokkal később a svéd egy szemtelen emeléssel a kapufát is eltalálta, ám az Antonio Cassano vezényletével harcoló genovaiak nem roppantak össze, és végül háromgólos előnyükből kettőt megtartottak.
