Csoportterápia

Vadítóan szexis volt az a földrajztanárnő. Mi, gyerekek csak nyeltünk nagyokat, ahogy az órán az Uralhegység térképe előtt tette-vette magát az akkoriban még szokatlan, mélyen dekoltált blúzában. Kissrácként hol vele, hol Belphegorral, a Louvre fantomjával álmodtam, mégsem állítanám, hogy kedveltem volna a fölöttébb csinos tanárnőt. Nem volt különösebben jó ember, pedagógusnak pedig egyenesen pocsék volt. Később lelkes futballistaként többször is átéltem hasonló érzést, igaz, akkor már az aktuális edzővel próbáltam normális viszonyt kialakítani, több-kevesebb sikerrel. Fontos volt, nagyon is fontos, hogy ki oktatta a kapura lövést teli rüszttel, a tért ölelő átadásokat vagy épp a kényszerítő passzokat. Mégis váratlanul ért a hír, amikor 1971 nyarán kilenc MTK-futballista kezdett sztrájkolni és állt le, mert nem volt hajlandó együtt dolgozni Palicskó Tiborral, a csapat trénerével. A puha diktatúrában, a legvidámabb barakkban bizony nem volt jellemző az efféle, szocialista embertípustól teljesen idegen manőver – az MLSZ mindenható urai szépen el is meszelték egy évre a kilenc renitenst. Aztán a nyolcvanas években a Vasas labdarúgói gondolták úgy, hogy elegük van Mészöly Kálmánból. A Szőke Szikla ellen nagyjából a teljes keret kezdett valamiféle harcba, s egy kivétellel valamennyien aláírták azt a levelet, amelyben követelték a kirúgását. Néhány éve pedig a Fradi háza táján láthattunk hasonlóan megkomponált akciót, a játékosok az aktuális szakvezető, Pintér Attila stílusát nehezményezték, és eltávolítását akarták. Mindezeket csak azért érdemes újra felidézni, mert a néhány tavaszi forduló alatt már szépen, világosan kirajzolódtak az erőviszonyok játékosok és szakvezetők között. Szombathelyen már nyílt ellentét dúl Csertői Aurél és Tóth Norbert főszereplésével, most pedig a nyíregyházi ügy robbant ki. Révész Attila több, már nem is burkolt nyilatkozatában célzott rá, hogy néhány futballistája tulajdonképpen hátrafelé fut, saját kapuját veszélyezteti, annyira szeretné megbuktatni őt. Mifelénk egyébként nem jellemző, ami Angliában gyakorta előfordul. Amíg Sir Alex Ferguson vagy Arsene Wenger a Manchesternél és az Arsenalnál hosszú-hosszú évek óta dolgozhat, és elnézik nekik az olykor gyengébb szereplést is, nálunk olyan sűrűn cserélik a trénereket, mint a műfogsorrögzítőt. S ki ne tudná: általában ugyanazok a nevek bukkannak fel a cseréknél, és megy a körforgás, ki tudja, mennyi ideje – és ki tudja, még mennyi ideig. Ezalatt pedig a vadítóan szexis földrajztanárnőből alighanem kevésbé feltűnő kisnyugdíjas lett…