Fel, újítás!

„Az intézmény terüle tén a KRESZ szabályai érvényesek!” – hirdeti

az Ifjúság útja felőli bejáratnál felállított tábla, úgyhogy ezt szem előtt tartva haladunk a Puskás Ferenc Stadion felé. Sétánkat kellemesebbé teszi, hogy ezúttal a Körcsarnok nem vedlett át alkalmi ruhapiaccá, mi több, a Syma-csarnok sem ad otthont cipővásárnak, így tényleg csak arra kell ügyelnünk, hogy kikerüljük a velünk szemben érkező targoncát. Miután sikerül, jobbra pillantva azon viccelődünk, hogy a két teniszpályán egyszerre lehetne megrendezni a Roland Garros és Wimbledon küzdelmeit, hiszen hol salak, hol gyep borítja.

A huligánok hagyatéka: farönköt harapó cápa

A tréfát félretéve: sporttevékenységre éppúgy alkalmatlan az I-es, mint a II-es pálya, tudniillik úgy ellepte a gaz, mint legyek a cukros vizet. Sebaj, mögötte zajlik a játék, a tavaszi szünetet kihasználva iskolás fiúk rúgják a labdát a kővé dermedt „nézősereg” előtt: a Szoborpark kissé kopottas füvén zajlik a presztízsmeccs. Az iramra nincs panasz, a színvonalra sem lehet, a srácok leleményessége pedig minden dicséretet megérdemel: labdát ugyan hoztak magukkal, kaput nem, de gond egy szál se, elválasztó kordonokból kettőt kell csak kiemelni és ledönteni, hogy legyen mit célba venni. Még derék tüntető is válhat belőlük…

Tovább haladva konstatáljuk, a legendás toronyépület úgy fest, mint egy kaszárnya, igaz, megvan a maga bája. Szakértők szerint a szocreál építőművészet jegyeit viseli magán, ami azt illeti, a legjobb indulattal sem nevezhetnénk a XX. század építészeti csodájának. Kicsi, szocreálos, de legalább a miénk. Aztán egy nagy levegő: 47 lépcsőt kell megmászni ahhoz, hogy a VII. szektor bejáratához érjen az ember. Az elénk táruló látvány nem csúnya, sőt: pirosban, fehérben és zöldben virító lelátók, a gyep pedig idefentről is oly gyönyörű, hogy nyomban futballozni támad kedvünk. Más kérdés, hogy a gól nélküli döntetlenben előre kiegyezhetnénk, mivel mindkét kaput kiszedték a helyéről. Közben felfedezzük a nyomait, hogy másfél hete még meccset játszottak itt: elhajított csikkek, üres sörösdobozok és szárazságtól ropogó szotyolahéjak között egyensúlyozunk – mire elkezdődik a következőmérkőzés, csak eltakarítják. A WC viszont rendben, még az ÁNTSZ-főnök is nyugodt szívvel elvégezhetné itt a dolgát. Az egyik mellékhelyiség ajtaját egy fura matrica díszíti: a rajta olvasható felirat szerint a lengyel Wisla huligánjai hagytak ily módon emléket maguk után. Ám hogy miért éppen egy farönköt kettéharapó cápát ábrázol, arról fogalmunk sincs. Talán azért, mert a cápa nem szereti a farönköt…

A második szintre vezető feljáratokon lakat van

Na, most kapaszkodjanak meg: lefelé 48 lépcsőfok vezet! Habár nem ott jövünk le, ahol felmentünk, azért ez mégiscsak fura. Persze, ha ez lenne a legnagyobb baj… A küzdőtéri bejárat szerencsére nyitva, senki és semmi nem akadályozhatja meg, hogy átérezzük, milyen lehetett az, amikor valaki az AC/ DC-re, a Guns N’Rosesra vagy éppen a Neoton Famíliára ment tombolni. Hoppá, megvan az egyik focikapu! A tribün alatti zárható (de most nyitva lévő) rész alatt pihen a falnak döntve. Mondanánk, hogy a lécen még látszik Huszti Szabolcs múlt szerdai szabadrúgásának nyoma, ám ez nem felelne meg a valóságnak. Élünk a lehetőséggel, hogy szabad az út a pályáig, s körbetekintve újfent nagyot dobban a szívünk: azért jó lehet, amikor 36 ezren tombolnak a nézőtéren. Ennél már csak az lehet jobb, ha 68 976 drukker előtt villoghat valaki. Kár, hogy a hivatalos befogadóképesség már rég, vagyis az életveszélyessé nyilvánított felső karéj lezárása óta nem aktuális adat.

Hogy mennyire kockázatos a „második emeleten” helyet foglalni, arról nem tudunk tapasztalatot gyűjteni: az odavezető feljáratokat lelakatolták. A rácsok mögött annyi a kacat, ha csak a felét kibányásznánk és elcipelnénk a legközelebbi MÉH-telepre, kisebb vagyonra tennénk szert. Ilyen deszkák, olyan pallók, amolyan lemezek, és a hab a tortán: még egy kidobott monitor is arra vár, hogy előbb-utóbb odakerüljön, ahová való – a szemétbe. Jobb híján megcsodáljuk a lépcsők melletti növényzetet; maradjunk annyiban, a kisebb dzsungelben alighanem még Tarzan is eltévedne. Örömteli ugyanakkor, hogy a falakat csupán itt-ott firkálták össze, csemegézni természetesen így is lehet. A „PAOK”, a „Hajrá, Újpest!”, a „Fradika” és a „Metallica” a kötelező hirdetmények közé tartozik, nem úgy, mint a 280x4042 matematikai képlet négysoros levezetése… Szerelmi üzenetekből sincs hiány: a „Szeretlek, Peti!”-vel még nem is lenne baj, ha nem Imre írta volna alá… Kész szerencse, hogy a következő pillanatban kiszúrjuk azt a hatalmas szívet, amelybe négy betűt véstek: egy B-t, egy V-t, egy S-t és egy C-t. A maga nemében különös vonzalom ez is – ezzel szembesülve mégsem ráz ki minket a hideg.

A pályán a mellény viselése kötelező!

Hogy a nép stadionjára ráférne egy alapos renoválás, abban a következő megfigyelés is megerősít minket: a „FELSŐ TRIBÜN 14”-ből az „I LSŐ TRI N 4” olvasható ki tisztán, no meg az Ü két pontja. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, egy szektorral odébb a „FELSŐ TRIBÜN 13” tisztán kivehető. Már csak két kólás üveget és egy – étcsokoládés – Piros mogyorós papírt kell átlépnünk ahhoz, hogy a Stefánia út felőli küzdőtéri bejárathoz érjünk. Itt azonban zárt kapukat döngetünk, de legalább találkozunk két csodás figyelmeztetéssel: „A mellény használata kötelező!”-ből következik „A pálya területére csak mellényben szabad belépni!”. Nem rémlik, hogy Hajnal Tamásék viselték volna Málta ellen – ezért is győzhettek 3–0-ra.

Negyvenpercesre nyúlt körsétánk végén a címeres mezt magukra öltő labdarúgók tiszteletére emelt, jó állapotban lévő szobrot csodáljuk meg: a sor a 101-szeres válogatott Bozsik József nevével kezdődik, és a nemzeti együttesben először, egyben utoljára 1989. április 26-án pályára lépő Zsinka Jánoséval végződik. Kifelé menet vetünk egy utolsó pillantást a bármennyire is csúf, számunkra mégis szép stadionra – egyszer talán még szebb lesz. És tessék: miközben kilépünk a kapun, egy kisebb, építőanyagokkal megpakolt teherautó pöfög be. Az lenne az igazi hepiend, vetődik fel bennünk, ha a felújítás miatt kanyarodott volna erre.

De nem.