A bizottságnak van videója

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék

Rajczi Pétert – kitűnő kollégám klasszikusa szerint – „szotyolázó pozícióba” kényszerítette a fegyelmi bizottság, nevezett újpesti labdarúgó csak nézheti a REAC elleni mérkőzést. Rend, fegyelem, törvényesség – mondták az MLSZ korifeusai, hosszasan nézegették a meccs felvételét, majd elmeszelték a Győr elleni Ligakupa-mérkőzésen szabálytalankodó csatárt. A kisalföldiekre rájár a rúd, egy másik mérkőzésen észt csatáruk a lábát törte, ezért kissé felkapták a vizet, és feljelentettek mindenkit, aki csúnyán nézett rájuk. Árnyalja a képet, hogy a lilák támadójának durva belépője után Vladimir Djordjevics még fél órát játszott, majd a győriek bejelentették, elszakadt a bokaszalagja – erre nyolc nappal később játszott Kispesten. Gyorsan gyógyuló bokája lehet, de nem ironizálok, mert ez az eset is megerősíti, amivel lapunk már hetekkel ezelőtt foglalkozott: a magyar labdarúgók nem tudnak keményen futballozni. Puhányak vagy brutálisak, a kettő közötti átmenet, amely a nemzetközi futballt jellemzi, itthon mintha ismeretlen lenne. A játékvezetők azt mondják: vezetnének ők angolos stílusban, de a lábra csúszást, a nyújtott lábbal térdre irányuló belépőt a szigetországban is lefújják (bár legutóbb, amikor Wayne Rooney páros lábbal taglózta le ellenfelét, a bíró a földön fekvőt fenyegette sárga lappal, ha nem hagyja abba a fetrengést; szegényt úgy húzták le a pályáról, mint a szánkót). Sajnos a játékvezetők sem mindig képesek megkülönböztetni a durvaságot a keménységtől. Nemrég egy bokatöréssel végződő szerelési kísérlet után maradt néma a síp, s mikor utóbb megkérdezték a bírót, miért nem ért meg szabadrúgást az eset, a dirigens nyeglén vállat vont: attól nem gyógyul meg hamarabb, ha lefújja… Szóval sok a baj, de Rajczi Péter sem tűnik igazán tanulékonynak. Agresszív támadó, időnként azonban túlzásba esik, és ez néha sokba kerül: 2006 júniusában már csak egy, a Puskásstadionban kiharcolandó győzelem kellett volna az Újpest bajnoki címéhez, ám a csatár leütötte fehérvári ellenfelét, már az első félidőben kiállították, tíz emberrel pedig nem nyerhettek a lilák, a Debrecen lett az első. Elfelejtette volna? Ha akkor valaki komolyan felelősségre vonja, talán ő is megtanulja, a kemény, határozott stílussal csapata hasznára van, ám ha elveszti a fejét, rengeteget árthat neki – és persze magának is…

Legfrissebb hírek

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
14 perce

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
45 perce

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
1 órája

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
1 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
2 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
2 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik