A Veszprém jogos panasza

S. J.S. J.
2009.03.31. 22:59
Címkék

Az MKB Veszprém bepanaszolta az Európai Kézilabdaszövetségnél (EHF) a vasárnapi, idegenbeli, Ciudad Real elleni vesztes BL-mérkőzése (29–24) két fehérorosz játékvezetőjét. Mocsai Lajos edző szerint a találkozó második félidejében egyfelől kicsúszott a csata feletti kontroll az Andrej Guszko, Szergej Repkin páros kezéből, másrészt tévedéseivel rendre a Veszprémet hozta hátrányos helyzetbe. A tréner azt mondta, különösen feltűnő volt, hogy a 22–22-es állást követően a bírói ítéletek egyértelműen a Ciudadot segítették. A játékvezetők elnézték a spanyolok szinte minden szabálytalanságát, s hamarosan 28–22 lett az állás. A világ talán legjobb férfi klubcsapata volt a Veszprém ellenfele, ám „belenyúlás” nélkül még a Ciudad sem lenne képes 6–0-s sorozatra a magyar bajnok ellen.

Korábban mind az MKB Veszprém, mind Mocsai Lajos elkerülte, hogy a bírókkal foglalkozzon, ám ezúttal kénytelen volt kivételt tenni. Szó sincs – nem is lehet – óvásról, ám ajátékosok és a mester igazságérzete azt követelte, hogy az EHF vezetőit tájékoztassák a történtekről, valamint javasolják a két bíró tevékenységének megvizsgálását.

A Veszprém a héten teljes erővel készül a BL-negyeddöntő visszavágójára (kedden a Csurgót fogadja bajnoki mérkőzésen), mert az első öszszecsapáson nyújtott teljesítménye alapján érzi az esélyt a továbbjutásra.

Legfrissebb hírek

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
7 perce

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
8 perce

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
21 perce

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
1 órája

Vb 2026: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik