Jonsson duplázott

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2009.03.29. 23:47
Címkék

Elképesztő izgalmakat hozott az évad utolsó versenynapja az oroszországi Hanti-Manszijszkban. A hölgyek tömegrajtos versenyében rendkívül szoros csatát vívott a két fő esélyes, Helena Jonsson és Kati Wilhelm. A rajt előtt a svéd és a német holtversenyben állt az élen az összetett világkupában, és a célba érés után is ugyanez volt a helyzet. Bár a német Simone Hauswald mögött Jonsson a második (54 pont), Wilhelm pedig a hatodik helyen végzett (38), a szezonbeli három legrosszabb eredmény kiesésével a pontegyenlőség továbbra is megmaradt. Mivel azonban Jonsson négy, Wilhelm pedig csak három viadalon győzött, előbbi vehette át a nagy kristálygömböt. „Nem gondoltam volna, hogy ma nyerek. Arra számítottam, hogy Kati révbe ér” – mondta Jonsson, aki egyúttal a tömegrajtos szakág legjobbjának járó trófeát is megszerezte.

A férfiak hasonló jellegű vetélkedéséből ezúttal nem a norvég Ole Einar Björndalen, hanem Dominik Landertinger került ki győztesen. A 21 éves osztrák, aki honfitársa, Simon Eder mögött zárt, végeredményben kilenc ponttal előzte meg Björndalent.

Landertinger meglehetősen szerény célokkal vágott neki az évadnak, csak a junior-világbajnokságon szeretett volna egy érmet. A kanadai Canmore-ban ez nem sikerült – de aligha bánja. A felnőttek vébéjén meglepetésre övé lett a tömegrajtos bajnoki cím, és most egy világkupa-elsőséggel is gazdagította gyűjteményét.

Legfrissebb hírek

A romániai gólkirály vezetést szerzett Boszniának

Foci vb 2026
6 perce

Michael Oliver játékvezető megsérült

Foci vb 2026
11 perce

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
23 perce

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
27 perce

Perceken belül kezdődnek a B-csoport küzdelmei!

Foci vb 2026
39 perce

FTC–Olympiakosz női vízilabda BL-döntő

Vízilabda
43 perce

Női vízilabda BL: a tavalyi bajnok Sant Andreu lett a bronzérmes

Vízilabda
47 perce

Vb 2026: Kanada–Bosznia-Hercegovina 0–1

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik