Töretlenül remélnek
„A mérkőzés tanulságait a következő napok feladata lesz levonni” – mondta múlt szerdán Hartai Tamás, az EnterNet-NTE Hegyvidék edzője, miután csapata kikapott a Debreceni KE-től. Fontos meccs volt: az utolsó helyezett fogadta az utolsó előttit, és mivel utóbbi nyert, mondhatni, érvényesült a papírforma. Ezzel azonban a sereghajtó helyzete megpecsételődni látszik, mivel még mindig nyeretlen, és már háromgyőzelemnyi a hátránya a hajdúságiakkal szemben. Ráadásul legfőbb riválisa az egymás elleni eredmények összevetésében is jobb Budapest egyetlen első osztályú férficsapatánál…
„Szerintem meg nem – válaszolta ingerülten Lajtai Péter, a fővárosiak menedzsere arra a felvetésünkre, hogy a fentiek ismeretében kevés az esély az élvonalban való megkapaszkodásra. – Igenis van esély a bentmaradásra, csinálni kell tovább, ez egy hosszú út. Elindultunk az A-csoportban egy B-csoportra készülő csapattal, és most ott tartunk, hogy harminchét percig kiegyenlített meccset tudtunk játszani a listavezető Albacomppal, aztán egyéni villanásokkal nyert az ellenfél.”
A vezető tehát optimista, töretlenül, még akkor is, ha elismerte, a Debrecen elleni vereség nem jött jól: „A megnyerendő mérkőzések közé soroltuk, de azért nem dőlt össze a világ. Tizenöt éve dolgozunk az előrelépésért, ennek a munkának vannak nehéz periódusai, ám folytatjuk tovább, nem adjuk fel. A sportban nincsenek csodák, de ha az ember dolgozik, előbb-utóbb meglesz az eredménye. Igenis voltak nyerhető meccseink, sőt a debrecenit gyakorlatilag meg is nyertük, csak egy buta hiba miatt vesztettünk.”
Ezután rákérdeztünk arra, hogy szerinte hány győzelem kellene a kiesés elkerüléséhez a maradék 11 találkozóból, tudva azt, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint minimum négy. Abban az elöljáró is egyetértett, sokat kellene javulnia az eddig nyeretlen csapatnak: „A biztos bentmaradáshoz hét-nyolc győzelem kell, mert a Debrecen is fog még nyerni. Nagyon sok energiát felszabadítana, ha a csapat tudna végre fogni egy meccset. Úgy, ahogy a debreceniek esetében sokat felszabadított a körmendi bravúrgyőzelem. Úgy gondolom, a mi mostani egymás elleni mérkőzésünket ez döntötte el.”
Végezetül Lajtai megpendítette a zárt bajnokság lehetőségét, vagyis, hogy ne legyen átmenet az NB I A- és B-csoportja között, mondván a másodosztálynak az utánpótlásról kellene szólnia, és azt is megjegyezte ennek alátámasztására, hogy a Hegyvidéknek a maga B-csoportos hátterével több mint félbajnokságnyi időbe tellett felzárkóznia. Amihez hozzátette, nem könnyítette és könnyíti meg dolgukat a honi játékvezetés sem, amely nem tiszteli a kiscsapatokat.
Optimizmus ide vagy oda, egy biztos: az érvényben lévő versenykiírás szerint az első osztály utolsó helyezettje kiesik. Miként az is vitathatatlan, hogy nem tenne jót a sportágnak, ha megint fővárosi gárda nélkül maradna a férfibajnokság élvonala, noha történt már ilyen, és nem rengette meg alapjaiban a magyar kosárlabdázást. Szomorú, de ez van. És bármennyire is üde színfolt volt a Hegyvidék az A-csoportban azáltal, hogy sokáig kizárólag magyar játékosokat foglalkoztatott, nem értünk egyet Lajtai Péterrel: szerintünk alig maradt esélye az első osztályú tagság meghosszabbítására.
