Piros lap és bírói bosszúhadjárat

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

Csütörtökön rendezik a női röplabdabajnokság elődöntőjének második mérkőzéseit. Már a BSE és a Gödöllő első, városmajori találkozója sem múlt el botrány nélkül, kulcspillanatokban többször is félbeszakadt a játék Schadek Ferenc jegyzőkönyvvezető téves észrevételei miatt. Erről az eredményközlő lap megjegyzés rovatában szereplő mondat árulkodik: „A hazai csapat által biztosított jegyzőkönyvvezető rendkívül indiszponált volt, további működését nem javaslom!”

A negyedik szettben a Gödöllő edzője, Hollósy László kapott sárga lapos figyelmeztetést, majd sárga-piros lappal kizárták, miután hangosan kritizálta a játékvezetők tevékenységét.

„Fontos megjegyezni, hogy nem csak a játékvezetők ténykedésén múlt a vereségünk, hiszen a BSE jól védekezett, míg a mieink közül többen nem az elvárt teljesítményt nyújtották – mondta Hollósy László. – Ettől függetlenül többször is a kárunkra ítéltek, ami egy idő után túlment a tűréshatáromon. Az volt az igazán furcsa, hogy míg minket mindenért büntettek, ellenfelünket szinte semmiért. Mikor Bajáriné Pesti Anikó átkiabált a BSE térfelére, azonnal figyelmeztették, ám amikor a következő labdamenetben Gudmann Csilla ordított át hozzánk, és ezt követően a liberóm, Kötél Dóra megkérdezte a játékvezetőt, hogy őt miért nem figyelmeztetik, az én játékosom kapott sárga lapot. Emellett az ellenfél vezetőedzője és szakosztályvezetője az egész mérkőzés alatt a cserejátékosaimnak dumált, rájuk sem szólt senki. Egész éjjel azon gondolkoztam, érdemes-e egyáltalán Magyarországon dolgoznom, hiszen – bár rosszfiúnak vagyok elkönyvelve – normális közegben nem folyna ellenem bosszúhadjárat.”

A gödöllői csapatnak lehetősége van arra, hogy hivatalos levélben kérje, a Mocsnik Lajos, Adler László nemzetközi minősítésű játékvezető-páros többet ne tevékenykedhessen a csapat mérkőzésein (azután, hogy az alapszakaszban is ez a két bíró állította ki Hollósyt, csekély az esély arra, hogy ne tegye meg ezt a lépést a klub). A vezetőedző egyébként – visszaesőként – szigorú eltiltásra számíthat.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
47 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
1 órája

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik