Casa Italia – a futball fellegvára

Vágólapra másolva!
2009.03.17. 00:29
Címkék

Mivel az olaszok talán még a cipőjüket is becézik, a labdarúgó-szövetség (FIGC) covercianói edzőközpontjának újrakeresztelésén sem érdemes meglepődni. Mellesleg a Casa Italia név tulajdonképpen tökéletesen fedi a valóságot: a Firenze azonos nevű külvárosában terpeszkedő bázis az olasz labdarúgás főhadiszállása. Az „egyetlen” sportág képviselői, a futballisták által korán kisajátított sportcentrum mai arculatát az ötvenes évek elején fazonírozták, ennek megfelelően építészeti szempontból véletlenül sem mérhető Milanellóhoz, a Milan tündéri, erdők által körülölelt létesítményéhez, igaz, az esztétikum ez esetben nem elsődleges szempont.

A beépített városi környezetben fekvő területen öt futballpályán, edzőteremben, fitneszklubban, két teniszpályán és szabadtéri uszodában kínozhatják vagy kényeztethetik testüket a négycsillagos hotelben elszállásolt fiatalabb vagy idősebb futballisták, a Casa Italia ugyanis „mindenkié”: az U15-ös korosztálytól az A-válogatottal bezárólag valamennyi nemzeti csapat itt készül soros mérkőzésére, tornájára. A szövetség az esélyegyenlőségre is ügyelt, a női válogatott mellett a katona- és a futsalválogatott is visszatérő vendég a Mediciek városában. Coverciano mindamellett nem pusztán felkészülési terep, a tudományok vára is. Az edzői tanfolyamokat, továbbképző kurzusokat itt tartja a szövetség, azaz a játékosok mellett a mintegy 35 ezer olasz tréner is egyfajta otthonaként tekint a Casa Italiára.

„Eltérő jellegük miatt nehéz összevetni Milanellót és Covercianót – mondja a korábban mindkét bázisra bebocsátást nyerő Hegedűs Gábor, a DVSC utánpótlásának szakmai vezetője. – Előbbi nagyobb kiterjedésű, a környezet miatt kellemesebb atmoszférájú, modernebb, a pihenés szempontjából talán jobb. Az edzéseket tudományos oldalról megközelítő ágak Milanellóban komplex egészet alkotnak, a laboratóriumok egymást érik – akárcsak a pályák.”

Legfrissebb hírek

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
14 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
29 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
43 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
52 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik