Ellenbajnokság is lesz

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2009.03.12. 23:14
Címkék
Közös magyar-román-szerbszlovák bajnokság indul az ősszel az Eger, a Honvéd, a Szeged, a Vasas és az Újpest részvételével, de a Fradi nélkül. Az Interliga lebonyolítási rendszere még nincs kidolgozva, ahogy a tizedik résztvevő sem ismert. A Partizan Beograd viszont örülhet.

Létrejön az ellenbajnokság: eddig volt Adria-liga, az ősztől lesz Interliga is.

Tavaly nyáron évek hosszú alapozása után sikerült tető alá hozni a délszláv bajnokságot, amelyben Horvátország, Montenegró és Szlovénia tizenkét legjobb klubja vesz részt. Szerbia és zászlóshajója, a Partizan Beograd nem csatlakozott a versenyhez, amikor még csak alakulgatott a mezőny, majd amikor már látszott, hogy erős lesz, jelentkezett, de akkor már az alapító tagok mondtak nemet. Így aztán a térség egyik, ha nem a legerősebb alakulata, a Partizan kimaradt az össznépi játékból, ehelyett többhetes felkészüléseket tartott a néhány kupameccs és az Euroliga-fordulók között, mivel otthon is csak a rájátszásban kapcsolódott be a bajnokságba.

Ezért is pártolta nagyon, hogy létrejöjjön egy majdnem ugyanilyen erős régiós liga. Az aláírt szándéknyilatkozat szerint öt magyar csapat, az Eger, a Honvéd, a Szeged, a Vasas és az Újpest – a Fradi nem! –, a romániai Nagyvárad, a szlovákiai Kassa és a szerbiai Újvidék lesz résztvevője a 2009–2010-es nyitó Interliga-szezonnak a Partizan mellett. Ez így kilenc csapat, azaz a létszám egyelőre páratlan, de még a lebonyolítás sincs kidolgozva. A magyar válogatott honlapja szerint megvárják az Euroliga állítólagos módosítását, de annyi bizonyos, hogy a nemzetközi kupákkal és a nemzeti bajnokságokkal szinkronba akarják hozni az új sorozatot. Arról is szó van, hogy a mérkőzések „túltengését” enyhítendő a magyar csapatok egymás elleni eredményei beszámítanának a honi bajnokságba. Más kérdés, hogy így a nagyok, mondjuk az Eger és a Vasas terhelése csak két, Partizan elleni meccsel növekedne igazán, hiszen a többi lehetséges ellenfél gyengébb képességű. A Honvéd, a Szeged és az Újpest azonban minimum azonos erősségű csapatokkal meccselve fejlődhet, kivétel talán a Kassa.

A sorozat elvben szeptemberben indul.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a „bronzmeccset” a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
13 perce

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
30 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
40 perce

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
41 perce

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
47 perce

Vitinha meglepődött Cristiano Ronaldo fittségén

Foci vb 2026
47 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
58 perce

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik