A harmadik kristálygömb

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.03.08. 00:24
Címkék

Lindsey Vonn úgy ébredt szom bat reggel, hogy ha nem bukik az ofterschwangi műlesikláson, valószínűleg megnyeri az öszszetett világkupáért járó kristálygömböt. Legjobb barátnője, Maria Riesch pedig a szakági elsőséget célozta meg Németországban. Amikor Vonn a második futamhoz készülődött, már tudta, nem kell nyernie, a nyolcadik hely is bőven elég a végső sikerhez. Vonn azonban nem sokkal a cél előtt hibázott, és kiesett, így még várnia kell az ünnepléssel az arei döntőig.

Az ötödikként beérkező Maria Riesch viszont könnyedén teljesítette tervét, a hazai közönség ovációja mellett csak arra kellett ügyelnie, hogy épségben teljesítse a távot. Riesch a tavalyi szuper G-ben és kombinációban aratott világkupagyőzelme után karrierje harmadik kristálygömbjét szerezte meg. „Nagyon akartam ezt a címet – jelentette ki Riesch. – Sajnálom barátnőmet, Lindseyt, de ő rengeteg más díjjal vigasztalhatja magát.”

A versenyt Sandrine Aubert nyerte meg. A viszonylag ismeretlen francia korábban egyszer sem állhatott fel a dobogóra, és bár 2003-as debütálása óta néhányszor bejutott a tíz közé, a pódium, főleg a dobogó teteje, elég távolinak tűnt. Egészen mostanáig.

A férfiak kvitfjelli lesiklásán Klaus Kröll diadalmaskodott. A 28 éves osztrák kiválóságnak fantasztikus szezonja van, egyre-másra szállítja a jobbnál jobb eredményeket, az idén már a második világkupaversenyét nyerte. „A szerencse mellém szegődött, mert éppen azelőtt rajtoltam el, hogy a köd sűrűbbé vált – mondta Kröll. – A kitzbüheli sikerem, amely az első volt a pályafutásom során, fordulópontot jelentett az idei szezonban. A mostani győzelem csak ráadás, de annak fantasztikus.”

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
6 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
6 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
7 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
7 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik