Kiegyensúlyozva

K. G.K. G.
2009.03.06. 23:27
Címkék

Pénteken és szombaton a gödöllői Szent István Egyetem sportcsarnokában rendezik a női röplabda Magyar Kupa négyes dön­tőjét. A házigazda mellett a bajnoki alapszakaszgyőztes BSE, a címvédő Vasas, illetve az elmúlt kilenc évben kupadöntőbe jutó (és ott hatszor győző) Nyíregyháza lép pályára.

A tavalyi fináléban Nyíregyházán a Vasas és az NRK sokáig emlékezetes, ötszettes, két és fél órás csatát vívott egymással, amelyből az óbudaiak kerültek ki győztesen, így elhódították a kupát. Az idén is nagy mérkőzésekre van kilátás, hiszen a négy, elődöntőbe jutott együttes majdnem azonos játékerőt képvisel. Az alapszakaszgyőztes BSE-nél a kiváló csapatszellemben és a remek öltözői hangulatban bízhat Nyári Sándor, míg a pénteki ellenfél, a címvédő Vasas legnagyobb problémája a rendkívül hektikus támadójáték – az óbudaiak néhány mérkőzést leszámítva nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amelyet a tavalyi szezonban, így Jókay Zoltán tanítványai saját játékuk tökéletesítésével voltak elfoglalva az elmúlt hetekben.

A sorozatban tizedik fináléjára készülő Nyíregyháza legnagyobb fegyvere az összeszokottság, a keret hosszú ideje együtt szerepel, a két rutinos vezér, Natalja Akimova és Erdősné Balogh Erika mellé a fiatalok kiválóan beépültek a csapatba.

A házigazda Gödöllő vezetőedzőjének, Hollósy Lászlónak viszont az alig néhány hete érkezett kubai légiósok beépítése okozza a legnagyobb fejtörést.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
5 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
27 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
29 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
52 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája