Összeesküvés-elmélet

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2009.03.05. 01:36
Címkék

Meglepő lépésre szánta el magát az élvonalban szereplő Újpest, az MTK Budapest és a Vasas. A három klub figyelemfelhívó demonstrációt kezdeményezett a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenyigazgatója és versenybizottsága ellen, mert elégedetlenek a szervezéssel, a mérkőzések időpontjának folyamatos változtatásával. Sallói István újpesti sportigazgató szerint ekkora káosz talán még sosem volt az MLSZ-ben, mint most: „Saját bőrünkön tapasztaljuk a szervezetlenséget, és szinte minden esetben hátrányosan kerülünk ki a különböző határozatokból, időpont-módosításokból.

Fájdalmas, hogy addig tologatták a mérkőzéseinket, a bajnoki fordulókat, hogy március tizenegyedike és huszadika között négy mérkőzést is játszania kell a csapatnak erős együttesek ellen. Amíg mi szinte minden döntésnél hátrányba kerülünk, legnagyobb riválisunk, a Debrecen mindig jól jött ki az időpontok módosításából. Nem mondom, hogy a szövetség, a versenybizottság szándékosan segíti a DVSC-t, csupán annnyit, hogy az embernek már lehet egyfajta összeesküvés-elmélete…”

A DVSC-TEVA vezetősége nem hagyta szó nélkül Sallói István célzását, Bartha Csaba, a klub sportigazgatója a következőket mondta lapunknak: „Eddig is tudomásul vettük a versenybizottság döntéseit, és a jövőben is így lesz. Ha két klub megegyezik, s a versenybizottság a változtatást elfogadja, élünk vele, de nem hozzuk fel más csapat példáját. Az, hogy a Sport Tv az Újpest–MTK meccset szerette volna közvetíteni, szuverén joga. Nem az MLSZ kedvez, hanem a csatorna dönt, melyik mérkőzést sugározza.”

Domonyai László, az MTK Budapest Zrt. vezérigazgatója azt kifogásolta, hogy miközben az időpontokkal kapcsolatban egyetértés mutatkozik az érintett csapatok és a mérkőzéseket közvetítő televíziós társaságok között, a szövetség hajthatatlan, s nem teljesíti a klubok időpont-módosításra vonatkozó kérését: „Nem bonyolult feladat azonos versenyfeltételeket teremteni.”

A Vasas ügyvezetője, Vancsa Miklós is kritikus volt: „Úgy gondolom, a sokszor hangoztatott rend, fegyelem, törvényesség jelszóból az első kívánnivalót hagy maga után.”

Kovács István, az MLSZ versenyigazgatója a következőképpen reagált a kritikákra: „A versenyrendszerek, azaz a Soproni Liga, a Magyar Kupa és a Ligakupa lebonyolítása tervszerűséget követel, s a mérkőzésekkel kapcsolatosan a sportszervezeteknek lehetőségük van a kéréseiket idejében eljuttatni a szövetséghez. Ezt nem tették meg, csak a Soproni Liga indulásakor. A televíziós társaságok mérkőzésválasztása után az MLSZ versenybizottsága rögzítette az időpontokat, így a határidőn túl érkezett kérelmeket nem tudta figyelembe venni.”

A mérkőzéslista alapján kiszámoltuk, hogy a rivális csapatok közül melyik mennyit utazik a mérkőzésekre (bajnoki és kupatalálkozókra egyaránt), és a kapott eredmény szerint a rivalizáló Debrecen és Újpest közül a Loki tíz nap leforgása alatt négy mérkőzés helyszínére 1160, míg a lilák kilenc nap alatt pontosan 500 kilométert buszoznak.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
15 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
18 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
20 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
31 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
38 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
48 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája