Kovács újra a női Eb-n

T. A.T. A.
2009.03.05. 01:36
Címkék
Évekkel ezelőtt dőlt el a sorsa, amikor elhatározta, hogy egy férfiak uralta világban, a gyorsasági motorosok között próbál szerencsét. Keveseknek sikerült, de neki igen: Kovács Nikolettet tavaly az év motorversenyzőjének választották itthon, s az idén is töretlen lendülettel vág neki a szezonnak.

A női Európa-bajnokság harma dik helyezettje, az év motorversenyzője Magyarországon – remek eredmény, nagy elismerés, ráadásul ismét ráirányította a figyelmet a hazai gyorsasági motorsportra. Kovács Nikolett azt mondja, sajnos a támogatók keresésénél nem jelentenek előnyt a fentiek, de ezt a gazdasági világválság számlájára is írhatjuk, amely az elsők között a technikai sportokban éreztette hatását.

„Ha másból nem, abból mindenképp érezni a válság hatását, hogy egy hónap múlva kezdődik a női Európa-bajnokság, s a mezőny összetétele még most is bizonytalan – mondta Kovács Nikolett. – Ez engem is érint, hiszen folytatva, amit tavaly elkezdtem, az idén is a kontinensbajnokságon állok rajthoz. A véleményem persze nem változott, azt vallom, ha valaki motorozik, a férfiak között kell megméretnie magát, de ott a sorozatok hét-nyolc versenyből állnak, arra pedig szinte lehetetlen összeszedni a pénzt. Márpedig egy bajnokságban úgy van értelme elindulni, ha minden futamon ott tud lenni az ember, és a női Európa-bajnokság mindössze négyfutamos.”

Ne gondolja azonban senki, hogy a nőkkel könnyebben boldogul az ember, mint a férfiakkal: a kontinensbajnokság élmezőnye az erősebb nemmel szemben is megállja a helyét – csupa-csupa remek motorosról beszélünk. Sőt a nők, ha lehet, kicsit talán még agresszívabbak, mint a férfiak csapatjátékokban is megfigyelhetjük), mivel a testi erejüket nem tudják annyira kihasználni. Kovács Nikolett kategóriájában 600, illetve 1000 köbcentis masinákkal száguldanak a hölgyek, ha belegondolunk, mekkorák ezek a gépek, a teljesítmény már önmagában is figyelemre méltó.

„A magasságom és a testsúlyom az átlagosnál is kisebb, ez a nyolcadliteres géposztályban előny volt, itt azonban némi hátrányt jelent. Sokszor a fizikai korlátok miatt nem tudok úgy menni, ahogy a versenygép megkívánná. Ám fejlődni csak úgy lehet, ha az ember nem hátrál meg a kihívások elől, és erős bajnokságokban méreti meg magát. Ezért döntöttem úgy, hogy rajthoz állok a német bajnokság néhány futamán is a fiúk között – a sorozat kemény, ott biztosan tovább tudok gyorsulni.”

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
6 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
15 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
23 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
33 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
55 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája