Bolond élet

Ha egy hotelben megszálló, a 40. életévét már betöltő férfi két játék papagájt vásárol magának, hogy legyen kivel beszélgetnie, ott baj van.

Ha ez a férfi söröket rendel a játék papagájoknak, ott nagy baj van.

Apja betegsége és barátja halála nagyon megviselte

Ha ugyanő megkéri a londinert, cserélje ki a túl sokat fecsegő játék papagájokban az elemet, majd minderről megfeledkezve amiatt aggódik, hogy a madarak elrepültek, ott nagyon nagy baj van.

S ez még fokozható: a visszahozott játék papagájok hamarosan a zuhany alatt találták magukat, tudniillik gazdájuk úgy vélte, többé nem szöknek el, ha büntetésből a hideg víz alá teszi őket…

A fenti történet alighanem jól példázza, hová süllyedt Paul Gascoigne.

Azt nem állítjuk, hogy sorsa eleve elrendeltetett, de… Ha valakinek, neki nehéz gyerekkora volt: szüleivel és négy testvérével egy tágasnak éppenséggel nem nevezhető, mindössze egy szobából és konyhából álló lakásban nőtt fel (a fürdőszobát a bérház folyosójának végén kellett keresni), nem csoda, hogy amikor csak tehette, inkább a közeli parkban, rosszabb esetben az utcán múlatta az idejét. Előnye persze volt a szabad ég alatt töltött óráknak: szünet nélkül rúgta a labdát. Néhány traumán már egészen fiatalon átesett: édesapja agyvérzését legalább annyira megszenvedte, mint barátja tragikus halálát, akit a szeme láttára ütött el egy autó az édességbolt előtt.

Lerúgta ellenfelét, mégis őt kellett megoperálni

Az szerencsére nem küldte padlóra, hogy – miután a Gateshead Boys színeiben felfigyeltek rá – az Ipswich Townnál megejtett próbajáték végén a szakemberek elköszöntek tőle, s később a Middlesbrough és a Southampton trénereit sem sikerült meggyőznie. Tizenhárom évesen azért még volt benne kitartás, s hogy nem adta fel, elnyerte jutalmát: a Newcastle Unitednél már marasztalták. Az edzések mellett természetesen a klub iskoláját is látogatta, ahol egy ízben Mr. Hepworth, a földrajztanár azon kapta, hogy az aláírását gyakorolja, arra hivatkozván, hogy egyszer úgyis híres futballista lesz belőle, és akkor majd nem győzi osztogatni az autogramokat.

Mintha a próféta szólt volna a máig viselt „Gazza” becenevet a Newcastle ifjúsági együtte-sében kiérdemlő fiatalemberből: 1985-ben már a „szarkák” felnőttcsapatában szerepelt, hogy aztán boldogítsa a Tottenham Hotspur, a Lazio, a Rangers, a Middlesbrough, az Everton, no meg Anglia nemzeti tizenegyének híveit is. Alkalmazta még a Burnley, a kínai Kansu Tienma és végül a Boston United is, fájdalom, utóbbi három egyletnél már csak rondította a képet, amelyet korábban – labdarúgóként – kialakított magáról.

Na nem mintha pályafutását ne kísérték volna végig botrányok. Sir Alex Fergusonnak nem is volt a játékosa, mégis sikerült magára haragítania: azt követően, hogy az 1987–1988-as szezon végén a bajnokság legjobb fiatal futballistájának megválasztották, a Tottenham és a Manchester United is kivetette rá a hálóját, és bár a skót menedzser abban a tudatban ment el nyaralni, hogy Gascoigne előzőleg megígérte neki, az MU vörös dresszét ölti magára, békés vakációzását némiképp megzavarhatta a hír, hogy a szóbeli egyezségre fittyet hányó talentum végül a londoniakhoz kötelezte el magát. (Sir Alexnek meggyőződése, hogy azért, mert a Tottenham házat vásárolt a családjának…)

Szakértők mondják, Terry Venables faragott klasszist Gazzából, aki ezt azzal hálálta meg, hogy 1991 tavaszán az FA-kupa döntőjéig repítette a gárdát. A Spurs-drukkerek szeme fénye a Wembleyben rendezett, Nottingham Forest elleni győztes találkozóval akart búcsúzni a klubtól, hiszen a zsebében lapult már a Lazio mesés ajánlata. A siker nem is maradt el, csakhogy a középpályás nélkül vívta ki az együttes: a mérkőzés elején a riválist erősítő Gary Charlest úgy rúgta le, hogy azzal a mozdulattal az összes létező szalagot elszakította – a saját térdében. Mire a Tottenham elhódította a kupát, a fedezet már a kórházban feküdt. Felépülését, fogalmazzunk finoman, nem könnyítette, hogy az ősszel rosszabbodott a műtött térd állapota, tegyük hozzá, ez elkerülhető lett volna, ha hősünk nem esik áldozatául egy kocsmai verekedésnek.

A folytatás ismert: hol emlékezetes meccseiről, hol balhéiról számolt be a sajtó. Hogy melyikből volt több, nehéz eldönteni, de amíg a zona.hu oldalon megjelent egy lista, amely Gascoigne 50 legbugyutább esetét sorolja fel, nevezetes mérkőzéseit még nem rangsorolták. Szemezgetni ennek megfelelően a butaságokból lehet: amikor az egyik norvég televíziós társaság afelől érdeklődött nála, mit üzen Anglia következő ellenfelének, szemrebbenés nélkül a kamerába vágta: „Norvégia elmehet a p...ba!”; még a Newcastle tagja volt, amikor kibérelt egy napágyat Tony Cunninghamnek, mondván, hadd barnuljon le kicsit, mit sem törődve azzal, hogy a támadó színes bőrű; egy másik cimborájának rendelt egy nőt, akiről kiderült, hogy transzvesztita; ifistaként egyszer elcsente Kevin Keegan stoplisát, hogy hazavigye a haveroknak megmutatni, aztán a metrón felejtette; a Rangers edzőtáborában úgy ébresztette szobatársát, Richard Gough-ot, hogy levizelte; a Lazio játékosaként egy szponzori sajtótájékoztatón azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hatalmasat szellentett – majd az iruló-piruló szertárosra fogta; egy olasz bajnokit követően arra kérték, értékelje a meccset, mire ő beleböfögött a mikrofonba; egy ízben a lakáskulcsával akarta kinyitni az egyik zárva lévő pubot…

Nem engedték, hogy Bill Clintonnal sakkozzon…

Nem csoda, hogy szegény megjárta már a bolondokházát, hogy tavaly már a halálhírét keltették, hogy az őt meglehetősen ritkán látó fia, a 12 esztendős Regan nemrég azt mondta, alkoholizmussal és mentális problémákkal küzdő édesapja hamarosan tényleg távozik az élők sorából, és csak időpocsékolás lenne, ha bárki segíteni akarna rajta…

Tony Adams szerencsére nem osztja a kis Gascoigne álláspontját, és egy utolsó esélyt adott régi cimborájának. Az italfüggőségből már kigyógyult Arsenal-legenda saját rehabilitációs klinikájára vitte a karácsonyra kritikus állapotba kerülő Gazzát, s a hírek szerint a páciens él is a sansszal: több mint két hónapja nem fogyasztott alkolholt.

„A szakadék szélén álltam, de most már bizakodom. Ma nem ittam semmit, és remélem, holnap sem fogok” – hangzott egy 41 éves, megtört férfi minapi vallomása, aki nemrég még azzal hívta fel édesapját, hogy vigye el New Yorkba, mert George W. Bushsal és Bill Clintonnal akar sakkozni.

A parti persze nem jött létre.

Ej, ha a többi is elmaradt volna…