Szenzációs Szeged!

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.01. 01:25
Címkék

Jó csapatok nyögvenyelős idényének mindig jellemzője egy kiugró teljesítmény, a Szeged-Beton esetében a Szintez Kazany ellen jött el a nagy pillanat: Kásás Zoltán társulata 10–10-es döntetlennel várja a visszavágót a LEN-kupa elődöntőjében. Az oroszokkal ikszelni, főleg idegenben, nagy dolog, erről a Honvéd is tudna mesélni, amely egyrészt a bajnokságban nemrég szintén 10–10-re végzett a Szegeddel, másrészt a negyeddöntőben hiába vezetett, végül kikapott a Kazany uszodájában az odavágón, aztán otthon kiesett a visszavágón. Ám a Szeged jobban bírta, és bár az első negyedben alulmaradt, sőt még félidőben is mínuszban volt, de a harmadik etapot 4–2-vel hozta, és a finisnek kétgólos előnnyel indulhatott neki, amikor szerepet kapott a hazai pálya.

„Úgy jöttünk ki, szoros meccset kell játszanunk, hogy aztán otthon legyen esélyünk a továbbjutásra. Sikerült. A mérkőzés utáni érzésem pozitív, több is annál, mint amire számítottam. Az elején akadozott a játékunk, ennek ellenére tartottuk a lépést a Kazannyal, és a második játékrészben bemelegedtünk. Csak az egyenlítő gól bosszantó, mert teljesen szabálytalan volt. Egyrészt kontra volt, másrészt Dejan Szavics két méteren belülről lőtte, csak éppen a bíró nem sétált le a kétméteresvonalig…” – emlékezett vissza Kásás Zoltán vezetőedző, miután Juhász György felhívta a figyelmet arra, hogy Baksa Zoltán egy ötméteres hárításával is hozzájárult a kellemes meglepetéshez. A szakosztály-igazgató tájékoztatása alapján a Szeged évadja talán legjobb produkciójával rukkolt ki, mert hiába vezetett többször a Kazany, 7–5-ös állásról 8–10-re fordított a csapat, majd jöttek a fehér ruhások.

„Ne higgye senki, hogy továbbjutottunk – folytatta Kásás. – Ám jó esélyünk van rá, ha nem leszünk buták. Azok a problémák, amelyek a szezon során többször előjöttek, így a taktikai fegyelmezetlenségek, most eltűnni látszanak. Eddig a játékosok temérdek apró hibát követtek el, amiről úgy vélték, nem fontosak, viszont nagyon sok pontot veszítettünk miattuk. Úgy gondoltam, január végére, február közepére összeáll a csapat, és habár ez csúszott, a Honvéd elleni bajnoki óta látszik a folyamat, mostanra tényleg összeért a társaság. Ráadásul a sikertelen időszakban sok sérültünk is volt, és Mihajlo Korolija most is úgy játszott, hogy nem tréningezett teljes intenzitással, mert a Honvéd ellen bordán rúgták, és az is lehet, hogy törése van, de zúzódása biztos. Persze voltak most is hibák, de a Kazany is rontott, méghozzá sokszor. Felvettük a meccset, otthon majd elemezzük. Csak hétfő hajnalban tudunk hazaindulni, úgyhogy egy nap semmittevés következik, én nem akarok edzést tartani.”

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
5 perce

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
30 perce

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
54 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
1 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik