Könnyed spanyol gólzuhatag

Vágólapra másolva!
2009.03.01. 01:25
Címkék

Közönségszórakoztató játékkal, José Emilio Amavisca show-műsorával nyerte meg a Real Madrid öregfiúkcsapata az egri Grupo Milton-kupa nemzetközi jótékonysági teremlabdarúgó-torna szombati napját. Nagy sikert aratott az egri és a BVSC-fiatalok gyermekfoci-bemutatója is, de az igazi show délben kezdődött, amikor az öregfiúktorna első találkozóját, a Real Madrid–Ferencváros találkozót rendezték. Előtte a jelenlévők Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegtek, majd jött a rangadó, amelyen 2–2-ig jól tartotta magát a Fradi, ám a remekül mozgó Amavisca vezérletével 5–2-re a királyi gárda győzött. A Real aztán az MTK-nak sem kegyelmezett, bár öt perccel a befejezés előtt csak 2–1-re vezettek a madridiak, a végén azonban zsinórban négyszer is eredményesek voltak, így 6–1-re múlták felül riválisukat. A B-csoportban a Bp. Honvéd bizonyult a legjobbnak, megelőzve a Tatabányát és a Pécset. Ami a helyosztókat illeti: az ötödik helyen a Ferencváros, a harmadikon a Tatabánya zárt, a nap fénypontjaként pedig jöhetett a döntő Puskás Ferenc két egykori csapatának részvételével. A Real Madrid ezen a találkozón sem adott esélyt ellenfelének, és végig vezetve 6–2-re diadalmaskodott a Bp. Honvéd ellen, megnyerve a viadalt.

Legfrissebb hírek

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
1 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
30 perce

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
37 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
43 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
49 perce

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
55 perce

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
1 órája

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik