Csúcsokat ostromltak

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.03.01. 01:25
Címkék

Nagyüzem volt magyar idő szerint szombatra virradóra az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, a harmincból 26 csapat pályára lépett, és nem is voltunk híján érdekes történéseknek.

Az élre az éllovas veresége kívánkozik: a Los Angeles Lakers nem azért kapott zakót Denverben, mert a Nuggets olyan fantasztikusan játszott, hanem mert Kobe Bryanték gyengélkedtek támadásban. Finoman fogalmazva… Mezőnybeli dobóteljesítményük még a 30 százalékot sem érte el, a 29.8 százalékos mutató kritikán aluli, negatív rekordnak is beillő, mégsem az, mert 2004-ben négy tizeddel ezt is alulmúlták. Egyetlen jó dobáson múlt, hogy a múlt homályába vesszen az eddigi rekord.

Összeköthető a Los Angeles Lakersszel a játéknap másik kisebb szenzációja, ugyanis a főszereplő, Shaquille O’Neal nyolc évadot húzott le az arany-liláknál. Most idénycsúcsot jelentő 45 pontot dobott a Phoenix Suns színeiben a Toronto Raptors ellen, a 133–113-as diadal azonban még mindig nem elég O’Neal kissé öregecske sztárcsapatának ahhoz, hogy rájátszást érő helyre kerüljön a Nyugati főcsoportban. De legalább Shaq bizonyította, hogy egy héttel 37. születésnapja előtt is képes még dominálni a palánkok alatt.

A fenti két történés mellett szinte már eltörpült a hír, hogy Stephon Marbury bemutatkozott a Bostonban: a balhés irányító nyolc ponttal járult hozzá az Indiana Pacers elleni 104–99-es győzelemhez. Ahhoz képest, hogy több mint egy éve nem játszott tétmérkőzésen a 33. évében járó veterán…

Legfrissebb hírek

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
5 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
33 perce

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
40 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
46 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
52 perce

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
1 órája

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik