Rendben az engedélyek

Vágólapra másolva!
2009.02.28. 23:11
Címkék

Az MLSZ illetékeseinek húsz órájukba telt, amíg megválaszoltak egy kérdést, amelyre három perc alatt felelhettek volna.

Még csütörtök délután szerettük volna megtudni, hogy a szövetség adatbázisa szerint van-e játékengedélye a Győr nyolc új légiósának. Nem azért, mert bárki is kételkedett volna az ETO ügyvezetője, Klement Tibor szavaiban – ő állította, hogy már az első fordulóban is pályán lehetett volna a klub összes új labdarúgója –, pusztán azért, hogy minden érintett elmondhassa véleményét az ügyben.

Nos, a győri légiósoknak van játékengedélyük, s utolsóként, még február 20-án a litván Linas Pilibaitis kapta meg a papírokat, azaz valóban játszhattak volna mindannyian a nyitányon, ha nem maradt volna el az ETO–Haladás mérkőzés.

Vagyis a kérdés immár csak az: az MLSZ-ben miért kell titkolózni még akkor is, ha az érintett klub és a szövetség is körültekintően járt el? A játékengedélyekkel kapcsolatos kérdésre még az egyszerűnél is könnyebb válaszolni: az érintett futballista nevét be kell írni egy internetes oldalon, és pillanatokon belül kiderül, hogy van-e érvényes papírja.

Ez a nyolc labdarúgó esetében összesen valóban csak három perc, nem pedig húsz óra.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
2 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik