Megerőltetés nélkül

Adta magát a párhuzam. Olyan sötét volt a Vákár Lajos Műjégpálya folyosója, mint amilyen borús az SC Csíkszereda jelene. Az öltözőkhöz vezető rövid útszakaszon az áramszünet miatt csak imbolygó sziluetteket láthatott az arra tévedő. Romokban hever a csapat, a kezdés előtt alig lézengtek a nézőtéren, s habár a korongbedobásra összejött az előző napi ezres nézőszám, jó negyedórának kellett eltelnie, mire hangot adott ki magából a hazai B-közép: 16:34-nél szakadt ki a fanatikusokból először a „Sport Club!” biztatás, de ekkorra már kettővel vezetett a magyar bajnok…

Az említett áramszünet után Rajz Tamás is a kapuja elé korcsolyázott. A lassan 35 éves kapus azért jutott szerephez, mert az SC-t sújtó sérüléshullám a két kapussal együtt nyolc játékossal rövidítette meg a keretet... Az ellen azonban ő sem tehetett semmit, hogy Palkovics Krisztián 42 másodperc után szinte unott arccal szerzett gólt: oly hangtalanul küldte a bal alsó sarokba a korongot, hogy aki később érkezett, csak az eredményjelzőből következtethetett arra, hogy valami már történt, a zajból nem. Három perccel később Nagy Gergő még azt is megvárhatta, amíg Rajz muszájból elfeküdt, csak aztán emelte a pakkot a hálóba. Nagyjából ennyi volt a mérkőzés érdemi része. Innentől a kék mezesek úgy kombináltak, ahogy kedvük tartotta, a fehérben játszóktól meg ilyen lelkiállapotban elvárhatatlan volt, hogy nagyobb ellenállást fejtsenek ki. Az egyik helyi kolléga meg is vonta a mérleget a második szünetben: „Ez a meccs mazochistáknak való.” A minősítés persze túlzó, de a középső etap öt gólja arról tanúskodott, hogy a találkozó időnként még egy edzőmeccs szintjét sem üti meg.

Ehhez mérhető volt a hangulat is, pontosabban annak hiánya. A „Levente, engedj be egyet” – könyörgés volt a legtalálóbb hozzászólás az eseményekhez, egyébként síri csöndben ücsörgött a publikum. A szerda nem segített abban, hogy megállapítsuk, valójában mekkora is a különbség az EBEL és a Mol Liga között. Talán majd csütörtökön.