Bicskei Bertalan: a félelemnek vége!

lamint vezettem az edzőképzést. Utánpótlásvonalon az U19-es korosztállyal Európa-bajnoki bronzérmet szereztünk, sőt az elvárásokat túlteljesítve az együttessel a világbajnokságra is kijutottunk. A kiválasztási rendszer sikeres volt, hiszen sok új tehetség került a nemzeti csapatokhoz. Az összes feladat között azonban az edzőképzés volt a legnehezebb: az UEFA A- és pro licences képzés tananyagát újra feldolgoztuk, felelevenítve a régi magyar futball hagyományait; új struktúrát kellett kialakítani az állami és az UEFA-képzés összehangolásával, ami az európai szövetség segítségével sikerült; rendezni kellett az MLSZ és a Testnevelési Egyetem kapcsolatát; mindemellett megvédtük az MLSZ edzőképzését a Jira-bizottság rendszeres felülvizsgálatai előtt, amelyek aztán a sorozatos támadások és az UEFAnál történt feljelentések ellenére is mindig elismeréssel zárultak. Nem dolgoztunk hibátlanul, de szorgalmasak voltunk, így sikerült az MLSZ-elnökség által kitűzött feladatokat teljesíteni. Szerettem is a munkámat, mert az MLSZ fejlesztési programjait segítették, amelyeket most is jónak és szükségszerűnek látok (ilyen a telki edzőközpont megépítése, a Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség megalapítása). Váratlanul ért azonban, hogy a legjobb eredményeim közepette eltanácsoltak a korosztályos válogatottak mellől. Az edzőképzés szép feladata megmaradt, de féltem, innen is kitesznek, ezért felkértem egy menedzsert, nézzen körül a világban. Nagy meglepetésemre hatvanöt éves koromra is igen eladható »portékának« bizonyultam: több klub, szövetség jelezte, szívesen látna, sőt volt, amelyik már általa aláírt, kész szerződést is küldött. Közben az edzőképzés zajlott, örömmel dolgoztam benne – de állandó félelemben… Féléves vívódás következett, mialatt a megkereséseket sorban visszamondtam.

Idővel – véleményem szerint – az edzőképzés is helytelen fordulatokat vett. Észre kellett vennem, nélkülem döntenek ott, ahol a már meglévő tapasztalatom megvolt, s hogy ezdett lebomlani. Fél év alatt kiderült számomra, a szakmai rész fölött diszponáló emberek alulképzettek – az UEFA arra törekszik, minden U-válogatottat vezető edző pro diplomás legyen –, sem végzettségben, semeredményekben nem közelítik meg a tavaszi korosztályos Európa-bajnokságon jól szereplő, de kiutált »Trénert«. Az általuk használt felmérések elmaradnak a legjobb magyar módszerektől, s új lehetőségeket nem tartalmaznak. Az edzőképzéshez nem értenek, mert nincs meg hozzá a végzettségük, a tapasztalatuk, a tudásuk. A viselkedés önhitt, a vezetési stílus arrogáns, a megnyilvánulások etikátlanok a klubokkal, az ott üzemeltetett akadémiákkal és edzőikkel szemben. Az edzőképzéssel kapcsolatos kritika ellentmond a pozitív UEFA-értékelésnek, alaptalan, szakmaiatlan, nem építő jellegű.

Azt még megemésztettem, hogy az utánpótlással kapcsolatos munkámat elvették, az edzőképzési rendszer lassú fellazulása, a kontár beavatkozási kísérletek azonban mostanra rádöbbentettek: nincs rám szükség, illetve nem rám van szükség.

A magam részéről azt tartom elfogadhatónak, ha nem várom meg a véleménykülönbségből fakadó konfliktusokat, hanem felajánlom a szerződésbontást, ha lehet, közös megegyezéssel, amelyet a családommal történt megbeszélés után február tizenötödikei hatállyal megtettem.”