Taktika vagy balszerencse?

2009.02.14. 23:30
Címkék

Sébastien Loeb az utolsó pilla natban vette át a vezetést a világbajnokság második futamának nyitó napján. Nem lenne ebben semmi különös, a francia szupersztár ötszörös világbajnok, ha nem éppen a világbajnokság egyetlen havas futamáról, a Norvég raliról lenne szó.

Havon ugyanis rendre az északiak viszik a prímet.

Most sem volt ez másként – legalábbis a nap túlnyomó részében.

Mikko Hirvonen az első szakasztól kezdve az élen állt, a délután hőse pedig a korábbi kétszeres junior-világbajnok P-G Andersson volt, aki privát Skoda Fabia volánja mögött két részsikert is aratott.

Aztán elérkezett az utolsó gyorsasági szakasz – mindenki kíváncsi volt, hogyan taktikáznak a gyári pilóták, hiszen (nem titok) senki sem szeretett volna elsőként rajtolni szombaton, senki sem akarta a takarító szerepét vállalni. Vagy emiatt, vagy nem (Hirvonen állítja, hogy nem) az éllovas finn pilóta az egész nap szorgalmasan gyűjtögetett előnyét egy szakasz alatt elveszítve a második helyre csúszott vissza, így szombaton Loeb rajtol elsőként. Előnye 2.6 másodperc, ami nem túl acélos, úgy is mondhatnánk, szinte semmi, így azután szombaton kezdődhet minden elölről. Ráadásul még Jari-Matti Latvalát sem írhatjuk le, fél percen belül van az éllovashoz képest, tehát lőtávolon belül.

Jó hír a magyar drukkereknek, hogy mindkét versenyzőnk, Szabó Gergő és Pénzes Zsolt is túl van az első napon – nem is rossz eredménnyel. Mindketten N-csoportos Mitsubishivel álltak rajthoz a viadalon: a csütörtök éjszakát váltócserével töltő Szabó a 24., Pénzes pedig a 29. helyről várja a folytatást. „Délelőtt becsúsztunk egy árokba, és a nézők szakszerű segítségével kerültünk csak vissza az útra, úgyhogy attól kezdve kicsit óvatosabb voltam” – mondta Szabó, aki elárulta, arendezők engedélyezték, hogy a szakaszok közötti időben a versenyzők bakancsot viseljenek, mert a mínusz 15 fokban lefagyna a lábuk.

Pénzesék az utolsó szervizparkból késtek néhány percet (emiatt büntetést kapnak), rájuk péntek este várt nagyobb munka, mivel a váltó „kidobálta” a második fokozatot, ki kellett cserélni.

A lényeg azonban, hogy mindketten versenyben vannak.

Legfrissebb hírek

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
13 perce

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
42 perce

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
7 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
8 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
8 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
8 órája