Díjazták a bajnokokat

2009.02.14. 23:30
Címkék

Ünnepelt pénteken a Magyar Kajak-kenu Szövetség: a szervezet székházában díjazták az elmúlt esztendő legjobbjait.

Baráth Etele, a szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, bár egyre nehezebbek a körülmények, és egyre élesedik a nemzetközi verseny (Pekingben a 12 versenyszám aranyérmén már 9 ország osztozott), a kajak-kenu 1996 óta szinte minden évben a legeredményesebb magyar sportág lett, amiért minden közreműködőt dicséret illet. Azt is hangsúlyozta, a szövetség anyagi helyzete nem rózsás, de stabil, és nincs veszélyben a júniusi brandenburgi Eb-szereplés sem.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hozzátette, míg a korábbi években „csak” gratulálhatott a kajakosoknak a remek eredményekért, most köszönetet is mond – a két arany és egy-egy ezüst– és bronzérmet szerző sportág mentette meg ugyanis a magyar olimpiai csapat presztízsét Pekingben.

A 2008-as esztendő férfi kajakosa – megosztva – Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor lett, a hölgyeknél Kovács Katalin, a kenusoknál Vajda Attila lett a legjobb, míg az év edzője az olimpiai bajnok Vajda mestere, Vécsi Viktor lett. Arany érdemérmet kapott több évtizedes munkájáért Bánfalvi Klára, a sportág első magyar női olimpiai érmese, valamint Péhl József és Vajda Vilmos edző. Az újságírók között díjazták lapunk munkatársát, Lipiczky Ágnest is.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
11 perce

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
35 perce

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
1 órája

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
1 órája

Josh Allen és a Buffalo hosszabbítás után húzta be az MVP-k csatáját Los Angelesben – videó

Amerikai sportok
1 órája

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
9 órája