24 ÓRA

2009.02.14. 23:30
Címkék

Szerződés fél évreSzerződés fél évre

BUDAPEST. A szezon végéig szóló szerződést kötött a Ferencváros két kínai próbajátékosával, a 20 éves középpályással, Kao

Hszianggal és a 19 éves csatárral, Men Janggal. A csapat továbbra is teszteli a legutóbb a Nyíregyháza Spartacusban szereplő argentin jobbhátvédet, Ivan Zalehet.

Meglepetés a szurkolóknak

BUDAPEST. Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is különleges Valentin-napi meglepetéssel kedveskedik szurkolóinak a Bp.

Honvéd: a Baktalórántháza elleni, szombaton 13 órakor kezdődő Ligakupa-mérkőzésre ingyen mehet be a Bozsik-stadionba az, aki a beléptető kapuknál szerelmet vall párjának.

A Spartacus utazik

NYÍREGYHÁZA. Módosult a Nyíregyháza Spartacus hétvégi programja: a pénteki nagy havazás miatt nem a szabolcsi megyeszékhelyen, hanem a szlovákiai Rimaszombatban lesz a két csapat felkészülési mérkőzése. A mérkőzés utánra tervezett szurkolói ankét is elmarad, ezt a tervek szerint szerdán pótolják.

Ankétot tart az MTK

BUDAPEST. Február 18-án, szerdán 17 órakor szurkolói ankétot tart a kék-fehérek baráti köre. A Hungária Szállóban Garami József szakmai igazgató és Domonyai László klubigazgató mellett Hidvégi Sándor, valamint Kanta József és Végh Zoltán várja az érdeklődőket.

A csatár porcműtétje

PÁPA. Porcműtéten esett át a hét elején Szabó Zsolt, a Lombard Pápa Termál FC játékosa. A dr. Abkarovits Géza által elvégzett beavatkozás jól sikerült, a játékos már el is hagyhatta a kórházat. A csatár várhatóan három hét múlva kezdheti el az edzéseket.

Kölcsön és fejlődés

MAKÓ. Három játékos távozik az NB II Keleti csoportjában hetedik helyen álló Makói FC-től. Bakos Tamás és Veres Zsolt fejlődése érdekében kölcsönben alacsonyabb osztályú együttesben folytatja, Molnár Viktor végleg távozik a klubtól.

Vecsésről erősítenek

BUDAPEST. A Budaörsi SC-ben folytatja pályafutását az ősszel Vecsésen futballozó Csillag Krisztián. A 35 éves korábbi nyíregyházi középpályás két évre írt alá a Pest megyei csapathoz.

Elhunyt Zámbori Mihály

HALÁLOZÁS. Életének 56. évében elhunyt Zámbori Mihály, a Szegedi EOL SC labdarúgócsapatának korábbi játékosa, aki 125 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Temetése február 20-án 16 órakor lesz Tiszakécskén.

Legfrissebb hírek

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
10 perce

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
39 perce

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
7 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
8 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
8 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
8 órája