Schlierenzauer: hat

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2009.02.11. 23:16
Címkék

Gregor Schlierenzauer ötös nye­rősorozattal várta a klingenthali világkupaversenyt. Az osztrák óriási lehetőség előtt állt, lehetősége nyílt arra, hogy megismételje honfitársa, Thomas Morgenstern tavalyi produkcióját, vagyis sorozatban hatodik győzelmét is megszerezhette.

A 19 éves Schlierenzauer teljesítményéről még egy adat: a szerdai viadal előtt 19 versenyen vett részt, és egyszer sem végzett a negyediknél rosszabb pozícióban. A kétszeres olimpiai bajnok Simon Ammann, aki szintén remek szezont tudhat maga mögött, 192 pontos hátránnyal követte az összetettben. Ráadásul Klingenthal „Schlieri” egyik kedvenc helyszínének számít, hiszen ő tartja a sáncrekordot 142.5 méterrel, még 2007-ből.

A zord idő ellenére több ezer néző lehetett tanúja az évad egyik legszorosabb viadalának. Meglepetésre Anders Jacobsen nyerte meg az első sorozatot. A norvég a sportág egyik legjobbja, de az elmúlt versenyeken enyhén szólva sem muzsikál tudásához és korábbi eredményeihez méltón, így ideiglenes első helye mindenképp váratlannak számított. Schlierenzauer csak a harmadik volt.

A második körben azonban megrázta magát az osztrák tini, és kilenc tizeddel Jacobsen előtt megszerezte a győzelmet.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
14 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
40 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája