Kétlövéses kivégzés

2009.02.11. 23:16
Címkék

„Ideje alább adnunk a szövegből, a szavak helyett futballoznunk kell” – volt olvasható több osztrák internetes oldalon is. A visszafogottság érthető, a franciák elleni vb-selejtezős siker (szeptember 6., 3–1) óta semmi sem jött össze Ausztriának: Litvánia (0–2), Feröer (1–1), Szerbia (1–3) és Törökország (2–4) ellen négyes nyeretlenségi sorozatot épített fel. Karel Brückner szövetségi kapitány azt remélte, hogy a magyarokkal egy csoportban szereplő Svédországgal szemben sikerül a javítás, de csalódnia kellett. Ahogyan az egyik kommentárban megjelent: rá kellett jönnie, hogy az osztrák gárdának túl sok, ha egy meccsen támadnia és védekeznie is kell.

Grazban egy félidőn keresztül legalább az elhárítással nem voltak gondok, Alex Manninger nem kapott gólt, aztán a fordulás után két szép lövéssel gyorsan elintéztek mindent a svédek. Rasmus Elm a tizenhatosról lőtt a sarokba, Kim Källström szabadrúgásból varázsolta a labdát a kapuba – Manninger mindkétszer csak nézett, a találkozó meg elúszott.

Legfrissebb hírek

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
1 perce

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
3 perce

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
5 perce

Horváth Dominik: A saját részemet mindig beleraktam a pályafutásomba

Jégkorong
18 perce

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
40 perce

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
51 perce

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
1 órája

Faragó Kamilla BL-éremre hajt új csapatával, jól érzi magát Spanyolországban

Vízilabda
1 órája