Férfiak: nekik nyolc

2009.02.11. 06:20
Címkék

Megtartották kedden a kissé há nyatott sorsú férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását.

A klubok képviselőinek jelenlétében kerítettek sort az eseményre, amikor még nem tudhatták, mi lesz az este hat órakor kezdődő, a nyolcaddöntőből hátramaradó Budafok–ZTE összecsapás végeredménye. Nos, a papírformának megfelelően simán nyertek a vidékiek (116–51), így nem maradt sem fővárosi, sem másodosztályú csapat a legjobb nyolc között, ahol a párosítás a következő lesz: Pécs–Dombóvár, Albacomp–Szolnok, Zalaegerszeg– Szombathely, Körmend–Kaposvár. Az elöl álló csapatok az első mérkőzések pályaválasztói, ugyanis ezek a párharcok már kivétel nélkül oda-vissza vágó rendszerben zajlanak.

Minden eddigi fordulónál rövidebb idő, egyetlen hét alatt lejátsszák a nyolc meccset, miközben volt olyan köre az eddigi küzdelmeknek, amely több

mint két hónapon át tartott: az első meccsre 2008. november 19-én, az utolsóra 2009. január 25-én került sor. Szintén nem emeli a versengés rangját, hogy az ominózus szakaszban kiesett a címvédő Atomerőmű SE, miközben második, sőt harmadik vonalbeli gárdák garmadája volt még versenyben, hat első osztályú klub pedig még be sem szállt a sorozatba. Érdekes metódus: az előző bajnokság első hat helyezettjét kiemelték, ami nem is lenne baj, de közben a 16 közé kerülésért csatlakozó nyolc NB I A-csoportos együttesből hatot is összesorsoltak…

Ez éppen ellentétes az előbb említett szisztéma szellemiségével, azzal, hogy a legjobbak jussanak be a legjobbak közé.

Persze talán kár is komolyságról beszélni a Magyar Kupa kapcsán akkor, amikor akadt olyan játékos, aki a kedd este fél nyolc körül befejeződött nyolcaddöntőben két különböző klub színeiben is pályára lépett.

Az egyikkel továbbjutott, a másikkal kiesett…

Legfrissebb hírek

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
14 perce

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
23 perce

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
24 perce

Doerfer Noémi nyerte meg a magyar bajnokságot lovastusában

Egyéb egyéni
38 perce

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
50 perce

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
56 perce

NB II: Diósgyőri VTK–Szentlőrinc - gól még nincs

Labdarúgó NB II
1 órája

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
2 órája