Marian COZMA: utoljára nagybetűvel

tessenek körülnézni. A helyi fo tós kolléga közben azt eleveníti fel, milyen látvány fogadta pirkadatkor. Vér borított mindent, mondja, és amikor úgy reagálok, hogy egy piros foltot sem látok, közli: azért, mert egyrészt már eltakarították, másrészt elmosta az eső…

„Rohadt gyilkosok!” – préseli ki magából a mécsest épphogy meggyújtó idős házaspár férfi tagja. S tényleg: rohadt gyilkosok! Vajon eszükbe jutott-e, milyen érzés lehetett Marian Cozma édesapjának, amikor vasárnap hajnalban azzal hívták fel, hogy amint tud, jöjjön Veszprémbe, mert… Mert a fia meghalt...

Dehogy jutott eszükbe! Feltehetőleg csak az járt a fejükben, hogy ők aztán megtehetnek bármit, bántódásuk úgysem esik. Hiszen sokan vannak és erősek, bátrak. Harmincan lazán elbánnak három emberrel…

Még meddig?!

* * *

Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója irodájában fogad minket. Mint mondja, hajnali négy óra után ért be az intézetbe. Kötelességének érezte bejönni, és nemcsak azért, mert a kórház direktora, hanem azért, mert „…a megye és a város életében meghatározó csapat három sportemberéről volt szó”. Konkrétumokkal ugyanakkor nem szolgálhat, mivel azzal hátráltatná a nyomozást.

Megbízható információink szerint Marian Cozmát ugyan újraélesztették, a szívén ejtett seb azonban olyan súlyos sérülést okozott, hogy a halálához vezetett. Ivan Pesicet súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték be a kórházba, ahol azonnal megműtötték, aminek köszönhetően állapota stabilizálódott. Fájdalom, a 19 éves kapus így is maradandó sérülést szenvedett: egyik veséjét el kellett távolítani. Hogy védhet-e még valaha (nem mintha ezekben a napokban ez lenne a legfontosabb kérdés…), azt egyelőre a szakemberek sem tudják megmondani. Zsarko Sesumot súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították be. Noha elterjedt, hogy egyik szemére megvakult, ez, hála Istennek, nem fedi a valóságot, „csak” arccsonttörést diagnosztizáltak a szerb válogatott átlövőnél. Mivel nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, biztos, hogy több mint egy hétig lesz a baleseti sebészet lakója.

De ő – és Pesic – legalább hazatérhet.

Az intézet folyosóján Hajnal Csaba a hozzátartozóknak nyújt lelki támaszt. Közben percenként csöng a telefonja, becsületére váljék, újra és újra elmondja azt, amit még leírni is nehéz. Két hívás között pedig Marian Cozmáról beszél…

„Mint egy tizenhat éves kisfiú, olyan volt Marian. Egy rossz szava sem volt senkihez, az égvilágon nem ártott senkinek. Ha azt kértem volna tőle, hogy adja nekem a kabátját, első szóra nekem adja. Mindig nevetett, imádta az életet…”

Az ügyvezető elnök talán észleli, hogy múlt időben fogalmaz, elhallgat, néma csend borul a folyosóra. A csendet egy hölgy, a Győrött játszó, Marian Cozmával jó barátságban lévő Simona Spiridon zokogása töri meg.

A szintén ott tartózkodó, láthatóan zaklatott állapotban lévő Eklemovics Nikola közben csak azt hajtogatja, „…kivégezték, mint egy kutyát...”

Az irányító is a többiekkel bulizott, de egy órakor hazament.

Szerencséje volt.

* * *

A csapat otthona, az Aréna előtt egyik gyertyát gyújtják a másik után. A bejárati ajtót méretes fekete lepel borítja, a cserepes fenyőbe is beszúrtak egy gyászlobogót. A kisasztalon egy kép, a tetején virító, 2008. május 10-i dátumból kiderül, hogy a Rhein-Neckar Löwen–MKB Veszprém KEK-döntő visszavágóján készült. Abban a pillanatban, amikor Marian Cozmáról éppen az egyik német védő igyekszik letépni a 8-as számú piros dresszt, de hasztalan: a labdát a jobb kezében tartó beállós már kapura fordult. Gól, biztos, hogy gól lett belőle. Különben is: élete egyik legjobb meccsét játszotta azon a szombaton, remek teljesítménnyel járult hozzá a hazai 37–32 után kupagyőzelemmel felérő 28–28as döntetlenhez. A végén ünnepelt, táncolt, ugrált, pezsgőzött. Boldog volt. Egy üres pezsgősüveg 2009. február 8-án délelőtt is ott állt a veszprémi szórakozóhely bejáratához közel. Körülötte kis fekete táblák, rajta fehér számok. Egy gyilkossági ügyben zajló nyomozás bizonyítékait jelölték. Aki azt mondja, hogy az élet szép – hazudik.