Fehérvár: csak optimistán!

S. J.S. J.
2009.02.08. 01:04
Címkék

Kaphatott volna szerényebb tudású vetélytársat is a női EHF-kupa-nyolcaddöntő sorsolásakor a Fehérép-Alcoa, ám így is képes továbbjutni a roppant erős román Brasov ellen, ha… A feltételeket Sótonyi László edző sorolta csapata pénteki edzése után.

„Állandósulnia kell a csapat jó formájának, mert az eddigi hullámzó teljesítmény a szombati fehérvári meccsen és Brassóban, a jövő szombati visszavágón is kevés lesz – mondta a tréner. – Januárban többször is kiemelkedően kézilabdáztunk, ezt kell folytatnunk. Sérültünk nincs, csupán betegeskedő jobbszélsőnk, Kovács Angéla fog hiányozni. Nincs előre megírt forgatókönyve a párharcnak, a döntés biztosan Brassóra marad. Akár kis különbségű győzelem is elegendő lehet a továbbjutáshoz.”

A fehérváriak kapusa, Petróczi Viktória arra hívta fel a figyelmet, hogy Brassóban sok ismert klasszis játszik, köztük Simona Gogirla, a Győr hajdani átlövője, valamint a Győrből és a Fradiból is ismert Juhász Gabriella. A Fehérvárban is megfordult Kerekes-Barbu Ildikó kapus és Cristina Gisca Alexandrescu jobbszélső. Az Erdélyből kitelepített (kivásárolt) szász szülőktől származó edző, Herbert Müller, az osztrákok szövetségi kapitánya a német Nürnberg kispadjáról állt fel tavaly, s Brassóba szerződött. Anyagi gondoktól sem mentes új klubjában olyan hírességekből formálódott csapat a keze alatt, mint Carmen Amaiei, Cristina Neagu, Ionela Stanca és a dél-koreai Vu Szun Hi. A Rulmentul-Urban Brasov tavaly KEK-döntőt játszott, két éve EHF-kupa-negyeddöntős volt, 2006-ban pedig megnyerte a Challenge-kupát.

A másik magyar női EHF-kupa-csapat, a Budapest Bank-FTC-RightPhone a jövő hét végén mindkét mérkőzését az orosz Dinamo Volgográd otthonában játssza.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
32 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
52 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája