A jó magyar ugródeszka

2009.02.08. 01:04
Címkék
Csapzottan és késve érkezett a jóval a lett–magyar meccs utánra szervezett interjúra Guntis Galvins. A torna sajtófőnöke nem értette, mitől olyan érdekes a hazai válogatott harmadik soros bekkje, mígnem ő is megtudta, a lett 13-as az előző évadban még az Alba Volán légiósa volt. A mostaniban viszont a világ második legerősebb bajnokságában, a KHL-ben szerepel.

Igazán otthonosan mozoghat ezen a hétvégén, elvégre klubcsapata, a Dinamo Riga az Arena Riga lakója a hétköznapokon.Igazán otthonosan mozoghat ezen a hétvégén, elvégre klubcsapata, a Dinamo Riga az Arena Riga lakója a hétköznapokon.

Tényleg ismerem a csarnokot, de azért a válogatottal itt játszani mégiscsak más.

Gondolta, hogy ilyen nehezen törik majd meg a magyar csapatot?

Nem, illetve nem volt ez olyan nehéz, mint amilyennek látszott. Az olyan csapatok ellen, mint a magyar, amely technikailag képzetlenebb, mint mi, nehéz játszani, mert játékosai visszaállnak bekkelni, és nem hagynak szabad területet. De idővel azért fáradnak, és akkor könnyebb már.

Ráadásul szinte tökéletesen használták ki a magyarok a helyzeteiket.

Ne is mondja! Alig néhány lövésből kaptunk hármat.

Szövetségi kapitánya, Olegs Znaroks meg is lebegtette a sajtótájékoztatón, hogy változtat az együttes védekezésén.

Javítani lehet rajta, az biztos.

Azért csak nyertek hét háromra. A mérkőzés előtt mesélt az öltözőben a volt klubtársak gyengéiről?

Nem, örök szabály, hogy ha tanácsokat osztogatsz, rosszul sikerül a meccs.

De ahogy hallani, azért fenntartja a jó kapcsolatokat, még honfitársát is ajánlotta az Alba Volán olcsó, de jó légiósra vadászó főnökségének.

Igen, ez igaz. Elekes Blanka, a Volán intézője hívott telefonon, beszélgettünk, és tényleg ajánlottam egyik barátomat. Természetesen nem csak ezért, ügyes játékos ő. Itthon viszont csak a Dinamo igazán erős, a többi csapat nem olyan jó. Ha nem nálunk játszik egy fiatal, nehéz kitűnnie. A Volán azonban az EBEL-ben szerepel, az jó bajnokság, érdemes odamenni fejlődni.

Önnek is bejött mint ugródeszka.

Tökéletesen. Ha minden jól megy, az ismerősöm az ősztől, a következő szezonban már Fehérváron játszhat.

Megmondja a nevét?

Ez majd akkor derüljön ki, ha tényleg oda szerződik.

És milyen a világ második legjobb bajnokságában, az orosz-fehérorosz-kazah-lett vegyes KHL-ben játszani?

Hú, bivalyerős a liga. Az oroszok nagyon jók, félelmetes sebességgel játszanak. Minden egyes meccsen fel kell kötnöm az alsót, de azért szép lassan belerázódom. A válogatottnak pedig jót tesz, hogy sokan egy klubban játszunk, ismerjük egymás gondolatait is.

Nagyon meglepődne, ha nem önök nyernék meg az olimpiai selejtezőt, igaz?

Igaz. Viszont az önmagában nem elég, hogy tudjuk, jók vagyunk, ezt mindig bizonyítani kell a jégen. Úgy is lesz.

Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
19 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
24 perce

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
38 perce

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
1 órája

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
1 órája

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
1 órája

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
1 órája