A Milan bevásárolt

2009.02.03. 00:11
Címkék

Az olasz élvonalban az angolhoz képest jóval kisebb volt a jövésmenés, persze nem állítanánk, hogy passzívak voltak az együttesek. A téli átigazolási időszak során főképp a Milan szerepelt a lapok címoldalain. Mint ismeretes, a Manchester City kívánságlistáján lévő Kakát hosszas huzavona, illetve csöpögős melodráma után sikerült csak megtartani. A Los Angeles Galaxytől kölcsönvett David Beckham remek játékának köszönhetően elérte, hogy a klub elöljárói azt szeretnék, március után is maradjon a csapatnál, sőt a korábbi hírekkel ellentétben az angolt még az UEFA-kupába is nevezték. A már említettek mellett a tél legdrágább olasz igazolása is a Milané, a brazil Thiago Silva tízmillió euró ellenében a Fluminensétől érkezett Olaszországba. Az Internazionale által is megkeresett 24 éves játékos tétmeccsen legkorábban csak a nyáron játszhat a Milanban, mivel az olaszok egyelőre nem regisztrálhatnak újabb EU-n kívüli játékost. A legnagyobb bevételt a Fiorentina könyvelhette el, a firenzeiek két utánpótlás-válogatott támadójuktól váltak meg, akikért összesen 15 millió eurót kaptak.

Giampaolo Pazzini (Sampdoria) és Pablo Daniel Osvaldo (Bologna) is azért távozott, mert a jól teljesítő Alberto Gilardino, Adrian Mutu csatárpáros mögött kevés játéklehetőséget kapott. Említést érdemel még a 23 éves Fabián Orellana, akivel az Udinese támadósorát erősítették meg, míg az Internacionallal klub-vb-győztes Edinho a Lecce középpályáját stabilizálhatja.

Legfrissebb hírek

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
23 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
7 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
7 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
7 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
7 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
7 órája