Döntetlen a lyoni derbin

2009.02.02. 02:34
Címkék

A vasárnap estére maradt Lyon–Saint-Étienne meccs ígérte a Ligue 1 22. fordulójának fénypontját. A házigazda Lyon hét esztendeje uralja a bajnokságot, míg a „zöldek” tíz aranyéremmel vezetik az örökranglistát – de összecsapásuk ettől függetlenül is ünnep Franciaországban, szomszédvárakról lévén szó.

Alkalmi pikantériát kölcsönzött a derbinek, hogy a vendég Saint-Étienne kispadján november óta Alain Perrin ül, aki tavaly ilyenkor még a Lyont irányította – és az idény végén bajnoki címet, Francia Kupa-diadalt ünnepelt vele. Dacára a klub történetében addig példátlan duplának, a szakember jócskán kapott kritikákat, és gyakorlatilag hetekkel az idény vége előtt biztossá vált, hogy nem maradhat.

Perrin mégsem revánsvágytól fűtve tért vissza, legfeljebb abban a reményben, hogy sikerül javítania kieséstől fenyegetett új csapata pozícióján. S bár az első félidőben a Lyon játszott enyhe mezőnyfölényben, nagy helyzet a „zöldek” előtt adódott – Varrault lövését Lloris kapus bravúrral védte. A fordulás után Kevin Mirallas közeli lövéssel felcsillantotta a meglepő győzelem lehetőségét, csakhogy Juninho Pernambucano szabadrúgásból szinte azonnal egyenlített. A vendégek az 54. percben emberelőnybe kerültek, de nem tudtak élni a lehetőséggel.

A lyoniak megúszták a vereséget, egyúttal nagy lehetőséget szalasztottak el előnyük növelésére, hiszen közvetlen vetélytársaik közül csak a Paris Saint-Germain tudott nyerni, amely ezzel – három ellenfelét „átugorva” – felkapaszkodott a dobogóra.

Legfrissebb hírek

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
23 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
7 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
7 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
7 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
7 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
7 órája