Magyar siker a levegőben

2009.01.31. 23:56
Címkék

A péntek-szombat, vagyis az arab emírségekbeli hétvége szinte teljes magyar győzelmet hozott: a repülő-világkupán hatból öt számot Veres Zoltán nyert meg. Így az összetett győzelem is a Malév-pilótáé lett.

Abu-Dzabi közelében, az Al Ain Aerobatic Road Show-n előbb légi bemutatókra, majd légi harcra került sor, utóbbira már a kétnapos világkupa keretében, s a bejező versenyszám valóban az első világháború csatáit idézte. Akárcsak az utolsó előtti; a nyitány volt a legbarátságosabb.

„Minden szám nehéz volt – mondta az arab országból Veres Zoltán néhány perccel a szombati döntő után. – A pénteki elődöntőben először körversenyre került sor, itt a gyorsaság volt a legfontosabb. A második számnál célba dobásban versengtünk, ha csúnyán akarom mondani, akkor bombát kellett ledobnunk. A harmadik pedig klasszikus légi harc volt, páronként szálltunk fel, mint az első világháborúban, s az akkori pilótákhoz hasonló méltósággal küzdöttünk meg egymással. Természetesen igazi fegyverek azért nem voltak, a földön zsűri figyelt bennünket, nekik kellett bemondanunk a találatokat.”

A pénteki tarolás után a szombati döntőben e három küzdelemből kettőt nyert meg honfitársunk, s lett végül első.

Jövő héttől a műrepülésre kifejlesztett, legújabb szériát képviselő, egymotoros MXS után megint amerikai gépet vezet Veres Zoltán, csak egy kicsit nagyobbat. Boeing 737-es kapitányként a munkáját folytatja; 100 ezren ugyan nem fogják majd csodálni a mutatványát, mint al-Ainban, az utasok viszont megtapsolnak minden zökkenőmentes leszállást.

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
44 perce

Szalontay Sándor a negyeddöntőben búcsúzott a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
54 perce

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG NŐI KÉZI NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
58 perce

Iraola: Ezúttal Barcola és Wirtz jelentette a különbséget

Bajnokok Ligája
59 perce

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
1 órája

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
1 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
1 órája

Birkózás: Lévai Levente második, Terék Gerda döntős az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája